Imponáló adatokkal állt elő a Központi Statisztikai Hivatal: öt százalékkal nőttek 2014-ben a reáljövedelmek, csökkent a szegénység, a fogyasztás elérte a 2008-as válság előtti szintet. Felvillantak a fények az alagút végén, csupa derűs mutató villog, mondhatnánk őszinte csodálkozással, megfejelve azzal, hogy a csudálatos rezsicsökkentés 1,6 százalékkal csökkentette a háztartások kiadásait. Vajúdtak a hegyek, mondhatnánk, de hozzátesszük: az 1,6 százalék azért valami. A fogyasztás növekedésének mutatóiban ráadásul nincs okunk kételkedni.
Hogy mégis fejcsóválva nézegetjük a közzétett számokat, annak az az oka, hogy más a hőérzetünk. Mert hivatalosan csökkent ugyan a szegénység mértéke, de a teljes lakosság 28,2 százaléka (2 millió 738 ezer ember) így is jövedelmi szegénységben vagy a társadalmi kirekesztődés kockázatával él. A szegénységgel hivatásszerűen foglalkozó műhelyek hárommillió fölé teszik ezt a számot.
Továbbmenve lefelé: közel kétmillió ember (minden ötödik magyar!) súlyos anyagi nélkülözésben él, és ebben benne van a javaktól való megfosztottság ugyanúgy, mint a hiteltörlesztéssel vagy lakással kapcsolatos hátralék ügye is. Igen sokan (55,1 százalék) nem tudják üdülni vinni a családjukat, a váratlan kiadások (autójavítás, háztartási gépek hibája) pedig romba döntik a házi költségvetést. A gazdasági csodaként ajnározott rezsicsökkentés, a devizaalapú lakáshitelek „kivezetése" és a SZÉP-kártyák széles körű használata mérsékelte ugyan a nélkülözésben élők számát és arányát, de azért a kétmilliós sokaságból ötszázezren most sem tudnak heti legalább két alkalommal húst tenni otthon az asztalra.
