galéria megtekintése

Man City, Milan, Liverpool, Crotone...

0 komment

Misur Tamás

Az Európa-bajnoki elődöntők napjaiban az embernek óhatatlanul eszébe jutnak a négy évvel ezelőtti Eb elődöntői, és azok főszereplői. Pontosabban egyetlen főszereplője. 2012-ben ugye a portugál-spanyol meccs 0-0 után 11-esekkel dőlt el a címvédő spanyolok javára úgy, hogy a portugáloknál az ötödiknek kijelölt Cristiano Ronaldónak már rúgnia sem kellett. A másik ágon a németek néztek farkasszemet az olaszokkal, akik Balotelli duplájával nyertek (Özil a 92. percben szépített 11-esből).

Tényleg, Mario Balotelli!

2012-ben, az Eb-elődöntők idején 22 éves volt, és úgy nézett ki, hogy övé a világ. Az elődöntőben szerzett két gólja, és a második találata utáni gólöröme világszerte ismertté tette a nevét azok között is, akik nem követik napi szinte a labdarúgást. (Ugye mindenkinek megvan a „testépítő póz", amibe vágta magát rögtön azután, hogy Neuer hálójába bombázott? A jelenet bejárta a világsajtót, és az egyik legtöbbet „mémesített" kép lett belőle.)

 

Akkor úgy tűnt, hogy az olasz válogatott egy évtizedre megtalálta a nagy elődökhöz, Gigi Rivához, Paolo Rossihoz, Christian Vierihez hasonlítható középcsatárát. Akkor úgy tűnt, hogy Mario Balotelli állócsillag lesz a talján labdarúgás egén, aki Eb- és vb-címekhez segíti majd a squadra azzurrát. Akkor úgy tűnt, hogy hamarosan akár az aranylabdát is megszerezheti a ghánai származású támadó.

Aki még most is csak 26 éves, ám már arra sem volt képes, hogy bekerüljön az olasz válogatott (sokak szerint minden idők egyik leggyengébb olasz csapata) 23-as keretébe. Aki az elmúlt négy évben aprópénzre váltotta, eltékozolta istenáldotta tehetségét, akitől sorra szabadulnak meg a klubjai. 2013-ban a Man City adott túl rajta, egy évre rá a Milan szabadult meg tőle. 2014-ben erősen fogadkozott, hogy Liverpoolban megváltozik, de abból sem lett semmi. Visszakerült kölcsönbe a Milanhoz, ahol 20 bajnoki meccsen egyetlen (!) gólt szerzett – középcsatár létére.

Nem véletlen, hogy Conte nem hívta meg a keretbe...

Nem véletlen, hogy a Milan visszaadta a Liverpoolnak...

Nem véletlen, hogy a Liverpool meg akar szabadulni tőle ezen a nyáron...

És az sem véletlen, hogy a legkomolyabb érdeklődő a Serie A abszolút újonca, a Crotone, amelynek elnöke, Raffaele Vrenna éppen a héten ismerte el, hogy felvette a kapcsolatot Mino Raiolával, Balotelli menedzserével.

Man City, Milan, Liverpool, Crotone...

2012-ben kevesen gondolták volna, hogy ez lesz Mario Balotelli pályaíve.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.