galéria megtekintése

Magyarok a főtéren

6 komment


Szőcs Levente

Elemistaként éltem át a nyolcvanas években, hogy a román kommunista rezsim betiltotta a magyar helység- és földrajzi nevek használatát. Előbb az újságban, majd a tankönyveinkben is Kolozsvár helyett Cluj-Napocát, Szamos helyett So­mest írtak.

Már nem emlékszem, mit válaszoltak a szüleim a változás okát firtató kérdéseimre, de arra igen, hogy következetesen magyarosan olvastam a román neveket, amiből iskolai botrány lett.

A felnőttek persze nagyon is értették, mire megy ki a játék: Ceausescu még a nyomát is el akarta tüntetni annak, hogy Erdélyben valaha nem románok is éltek. Következett volna a falurombolás, a településnevek eltörlése után azok fizikai megsemmisítése. Ezért volt nekünk dupla öröm a diktátor bukása: nemcsak egyénként, hanem nemzeti közösségként is felszabadultunk. Legalábbis azt hittük, mert nagyon gyorsan jött a marosvásárhelyi fekete március, amely egy „Gyógyszertár" feliratból terebélyesedett öt halottat követelő konfliktussá.

 

A kilencvenes években ismét gyakori volt, hogy megszóltak az utcán, ha magyarul beszéltünk. A Kolozsvárt több mint egy évtizeden át vezető Gheorghe Funar ugyanazt tette, amit annak idején a nemzeti-kommunista rezsim: „románosította" a nyilvános tereket. Piros-sárga-kék szemetesládáival a funari politika fokozatosan önmaga paródiájává vált, de persze ezt nem mindenki látta így, és ma is akadnak, akik szerint a magyar nyelv és szimbólumok helye a négy fal közt van.

De immár nem ők alkotják a többséget, és ennek a Kolozsvári Magyar Napok a legfényesebb bizonyítéka. Az a tény, hogy – a szó legszorosabb értelemében – magyar szótól lehet hangos Kolozsvár főtere, azt mutatja, hogy a városvezetés már nem tart attól, hogy a választók a „magyaroknak tett engedmények" miatt megbüntetik. A közösségi oldalakon románok védik saját nemzettársaikkal szemben a magyar napokat, és támadnak egy manipulatív tévériportot, amely a rendezvényt megpróbálja lejáratni.

Kolozsvár lakossága nem cserélődött ki, „csupán" a tudatok változnak. A személyes kapcsolatok útján szerzett közvetlen tapasztalás lassan felülírja
az évtizedeken át sulykolt elméleteket; az emberek rájönnek, hogy ha hétköz­naponként tudnak román vagy magyar kollégájukkal vállvetve dolgozni, akkor talán képesek néhanapján együtt ünnepelni is. Vagy legalább eltűrni, hogy a másik a saját ünnepeit üli, a saját nyelvén.

A román–magyar viszony korántsem egyenletes. Bármennyire abszurdnak tűnik, Kolozsváron még mindig nincs magyar helységnévtábla, és pár lépéssel odébb Marosvásárhely „Funarja" rendszeresen betiltja a magyar jellegű rendezvényeket, a szervezőket a rendőrség zaklatja. Viszont tavaly a vásárhelyi magyar napokat, a Forgatagot már beengedték a Maros-partról a városba, és idén költségvetési támogatást is kapott. Az ellenállás nagy, de a magyarság lassan visszaköltözik a közös terekbe, ahonnan kiszorították.

Az együttélés milyenségéről mindkét fél tehet, de a többség viszonyulása a meghatározó. Emögött pedig az áll, hogy a románok egy korszerű, európai szellemiségű országot akarnak maguknak. Nagyon jó lenne, ha ez az elhatározásuk és Európa szellemisége is tartósan megmaradna.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.