galéria megtekintése

Magyar migráns

Az írás a Népszabadság
2014. 12. 02. számában
jelent meg.


Miklós Gábor
Népszabadság

Nem gondoltam volna, hogy a svájciak ilyen többséggel utasítják el a bevándorlás drasztikus fékezését. De megtörtént, a szavazóknak több mint hetven százaléka nem akarja, hogy negyedére korlátozzák a migránsok jelenlegi kvótáját. Történt mindez úgy, hogy az utóbbi években Svájcban sikeresek voltak az idegenellenes kezdeményezések. Például a minaretek építésének tilalma. Most azzal kezdeményeztek szavazást, hogy a törékeny alpesi ökoszisztéma nem viseli már el a beáramló tömeget.

Februárban megszavazták a bevándorlási kvóta bevezetését, korábban megtiltották a minareteket, most viszont nem álltak az idegenellenes kezdeményezés mögé. Svájc, ahogy a többi nyugat-európai gazdag állam is, öregszik, szüksége van a migránsok (köztük magyarok) munkaerejére. A svájci gazdaság ezernyi magasan képzett mérnököt, más szakembert alkalmaz az EU-országokból. A legtöbb „idegen” olasz, utánuk a németek következnek. Kellenek az idősgondozók, az ápolók és mások. Svájc lakóinak egynegyede nem ottani állampolgár, az utóbbi évtizedekben épp az EU-val való szoros kapcsolat miatt a bevándorlás tovább növekedett.

David Cameron brit kormányfő pedig a múlt héten állt elő az alsóházban egy bevándorlással kapcsolatos törvényjavaslattal. Ez elsősorban a frissen érkezett migránsok szociális ellátását, segélyezését kurtítaná, de nem állít fel új kvótákat. A brit kormánypolitika képtelen eldönteni, mire hallgasson. A felmérésekre, melyek szerint az EU-ból érkező migránsok már-már pótolhatatlanok a mindennapi életben, a gazdaságban, egészségügyben, oktatásban, vagy a gyűlölködő bulvármédiára és arra, amit közvetít.

 

A javasolt korlátozások arra utalnak, hogy a hamis migránskép alakította ki a szabályokat. „Koldusok, segélycsalók, hivatásos munkanélküliek árasztják el Britanniát, és élősködnek rajtunk” – ezzel ér el sikereket a szélsőségesen idegenellenes UKIP párt, és előlük menekül David Cameron, bár nem eszét vesztve. Akárcsak Svájcban a migránsok, kellenek a külföldiek a gazdaságnak, a humán szektornak.

Csak a közeli ismeretségi körömből él ott egy informatikus fiú, egy fiatal nő, aki fogyatékosokat ápol, van tanár, bankár és buszsofőr is. Egy ismerős fiatalember nemrég megkérdezte, szerintem Németországba vagy Angliába menjen, mint gipszkartonos? Csak annyit mondhattam, amit az ismerősöktől hallottam: a jó szakembert, nyelvtudással sokkal jobban megfizetik, mint nálunk, és békében is hagyják.

A vándorlás természetes, és az egyén mellett a befogadó társadalom a haszonélvező. Sokan azonban ebből csak annyit érzékelnek, hogy a szomszédságukban idegenek bukkantak fel. Az idegengyűlölet ösztöne iszonyú dolgokra is vezetheti az embereket. Hogy ez most nem így történik, számunkra nagy szerencse. Nyugat-Európát nem a migránsáradat fenyegeti, hanem az elzárkózás. Az EU fennmaradására a fő veszélyt nem ez, hanem az agyak elvándorlása jelenti – Kínába.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.