Komor őszinteséggel válaszoltam: Nem, nem tudok erről. Ígértem, utána járok. Megtettem. Viszonylag gyorsan kiderült számomra, hogy TGM kérdése állítása megalapozott volt. Az érzéketlenebbek a két szocialista állam között érvényben lévő kiadatási egyezményre hivatkoztak, illegális határátlépőknek minősítve a menekülteket. Az empatikusabbak kérdésfelvetése alapján pedig, hogy ugyanis „hát hova is tehetnénk őket?”, világos lett számomra: a Kádár-rendszer egyrészt fél és érzéketlen, másrészt felkészületlen az ilyen menekültügy kezelésére.
A felismerést cselekvés követte. Bevonva – meggyőzve, magam mellé állítva – öt képviselőtársamat, határozati javaslattervezetet készítettem egy menekültügyi alap létrehozására. (Ez volt az első új frakció, azaz, mint elneveztem: akciófrakció, az akkori Országgyűlésben.) A javaslatot benyújtottam a Ház akkori elnökéhez. Persze nem kapott irományszámot, nem iktatták, nem vált hivatalos előterjesztéssé, amelyet azután tárgyalnia kellett volna az illetékes bizottság(ok)nak, hanem, magához kéretett Grósz Károly miniszterelnök.
Mondandójának lényege az volt, hogy ez a téma ne szerepeljen önálló napirendi pontként, ne legyen erről parlamenti vita, mi se szóljunk javaslatunkról a nyilvánosság előtt. Ennek fejében a kormány előteremti a „... magyar menekültkérdés megoldásához szükséges pénzügyi forrást.” Miután nem csak én jegyeztem a javaslatot, kértem, győzze meg minderről a többieket is. (Ebben az akciófrakcióban képviselőtársaim voltak: dr. Balla Éva, Budapest; Csipkó Sándor, Kecel; dr. Király Ferenc, Tiszaföldvár; dr. Horváth Miklós, Székesfehérvár és Pregun István, Nyíregyháza.) Az Országgyűlés 1988. március 17-i ülésnapján az egyik napirendi pont Villányi Miklós pénzügyminiszter tájékoztatója volt a január elsején életbe lépett új adórendszer (szja, áfa, társasági adó etc.) bevezetésének első tapasztalatairól.
Ilyen rövid tapasztalati időszak elteltével ez nyilván azért lett napirendi pont, hogy szőrmentén, „eladhassák” a menekültügyi alapot. A miniszter zárszavának utolsó mondatai a témához képest váratlanul ezek voltak: hat képviselő javaslatot juttatott el az Országgyűlés elnökéhez, amelyben kérik, hogy a Magyarországon letelepedni szándékozó külföldiek helyzetének javítása érdekében hozzunk létre egy külön pénzügyi alapot.
A Minisztertanács február 25-i üléséről tartott kormányszóvivői tájékoztatóból is kitűnt, hogy a Minisztertanács már foglalkozott a hazánkban tartózkodó külföldi állampolgárok ügyeinek intézésével. Erre a célra a közelmúltban tárcaközi bizottság alakult, amely megkezdte munkáját. A képviselők javaslatával a kormány egyetért, és más előirányzat terhére 300 millió forint átcsoportosítását tervezi. A kormány nevében kérem ehhez a parlament egyetértését.”
Javaslatunkat a Ház 12 ellenszavazat és 10 tartózkodás mellett fogadta el. Ekkor jött létre az ún. Letelepedési Alap. Attól kezdve megszűnt a menekült magyarok visszatoloncolása, megvolt az anyagi alapja az 1988-ban már itt lévő majd húszezer ember, illetve az 1989 tavaszán érkező további tízezrek anyaországbeli fogadására, időleges ellátására. Grósz Károlyt 1988 novemberében Németh Miklós váltotta a miniszterelnöki poszton –csatlakoztunk a genfi menekültügyi egyezményhez, azaz az addig és azután menekültek már politikai menedékjogot is élveztek. A Németh-kormány szembement Ceausescuval.
A szerző volt országgyűlési képviselő
***
*A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
