Az emeleti tárgyaló hosszú győzködést követően beinduló kávéautomatája nem ismerte a mértéket: a mindent vagy semmit logikája határozta meg a létezését. Most éppen a minden fázisába ért. Miután az Állandó Kommunikációs Stáb első ülésének szállingózó résztvevői megzabolázták a magából barna levet ontó ördögi szerkezetet, megállapíthatták, erre a folyadékra nem hagyatkozhatnak a felébredést, de az életben maradást illetően sem.
A megbeszélés kezdő lökéseként Weller, a vezető tanácsadó sprőden közölte, a kampány tartalmát nem akkor kell kitalálni, amikor már zajlik. Különben is érthetetlennek tartja, mit keresnek a teremben ülők között a terepre rendelt jelöltek. Jobban összeveszni velük azonban nem volt ideje, mert várták máshol, hogy másokkal vesszen össze. Nem lehet állítani, hogy Csabit, a stábülés vezetőjét ne zavarta volna a bevezető csörte, de talán úgy érezte, minél nagyobb az ellenszél, annál inkább alkalma nyílik a bizonyításra.
– Ilyen ülésekre két okból járunk – morfondírozott Z. – Az egyik, hogy megnyugtassuk a lelkiismeretünket. Ha mindent megtettünk, amit tenni hagytak, nem rágódunk azon, mit tehetnénk, ha kilépnénk a keretek közül. A másik a „hátha faktor”. Hátha pont ma véletlenül mégis sikerül megváltani magunkat.
