De nem volt mese: vészhelyzetet kellett kezelni. Váratlanul létrejött a Nagy Egység. Fene se gondolta volna, hogy annyit követelik, amíg tényleg megalakul. Most aztán a Koherens Kompetencia elnevezésű programot át kellett írni az új helyzetre. Ezért ültek itt. A megrendelés úgy szólt, hogy a programot igazítsák hozzá az egységes elvárásokhoz. És ha már benne vannak, alakítsák ki az egységes elvárásokat is. A választó úgyse olvas programot, amiből adódóan a vezetők is ritkán, hiszen ők a nép képviselői. Meg aztán nem is tudtak most a programmal foglalkozni. Egyelőre ugyanis azt a lelkesedést keresték magukban, amit később majd átragaszthatnak a választókra. Sajnos azonban az új partnerek túl régóta ismerték egymást ahhoz, hogy lelkesedni tudjanak a másikért.
A programírási folyamat három évig tartott, ezért kapott a kis csapat teljes három napot arra, hogy valami megjegyezhetőt ollózzon össze a tengernyi szövegből. Mivel a régi programírók többsége nem volt jelen, nem fenyegetett az a veszély, hogy az eredeti szerzők ragaszkodnának egy-egy korábbi ponthoz.
– Ha ez többpárti összefogás, nem kellene a többiek programját is elolvasnunk? – kérdezte Z. A többiek tettetett döbbenettel reagáltak, mielőtt kuncogni kezdtek volna. Mint egy összeszokott komédiás csapat. Egy pillanattal később viszont fagyos csönd állt be: mindenki arra gondolt, nehogy a főtanács tagjainak jusson majd eszébe ilyesmi. Különben is, hogyan vonnának átlagot az összes elképzelés között? Talán majd bejelentik a kisebb, gondoskodó, fejlesztő, felelős, korlátozott, szolgáltató, elérhető, takarékos, egyenlősítő, versenypárti, újraelosztó állam tervét?
– Nem lehetne egyszerűen az a szöveg, hogy „Nem folytatjuk”? Ez világos ellenpontja lenne a kormánypárt programjának, ráadásul a szavak számát tekintve kétszer olyan hosszú. Önmagában bizonyítaná a kompetenciát – eresztett meg egy gondolatkísérletet a kreatívoktól lehalászott srác. – Sok igazság van benne – hagyta rá Z. –, de akkor nem lenne elég világos, hogy mi az, amit nem folytatunk. Azt, amit a kormány csinált eddig, vagy azt, amit az ellenzék?
– Talán egyiket se kellene. Ez népszerű lenne és teljesen megalapozott – vetette fel az asztal sarkánál ülő tanácsadó. Ritkán szólt, de akkor okosat. – Más kérdés, hogy nem ösztönzi eléggé a részvételt. Különben is...
– ...nem lehetünk annyira szegények, hogy ne tudjunk ígérni! – szavalták kórusban a legfőbb szabályt. És ha így mennek a dolgok, azzal úgyse lesz gond, hogy az ígéretet be kelljen tartani.
