Gucci-érzés keríti hatalmába az embert az MNB nyilvános fizetési listáját böngészve: a jegybank első emberét többen is megelőzik – tudtával és támogatásával. Mint Jászberény fideszes polgármestere a háromgyermekes kórházi dolgozót a lakáspályázaton.
A legfőbb ügyész feleségével például évi 77 millió forintos munkaszerződést sikerült kötni, alkalmazása ennyibe kerül az adófizetőknek. Bánjunk csínján a szavakkal, hiszen a végén még kiderül, hogy Poltné és öt társa havi majd ötmilliós bérét nem is közpénzből fizetik, hanem azt az MNB gazdálkodja ki. A profitjából, amit az árfolyamnyereségen elért és amit, mint tudjuk, arra költ, amire csak akar. Luxusingatlanokra, önfényező konferenciákra, szaktekintéllyé kinevezett csókosok tanulmányaira.
Igazságtalanság Poltnén elverni a port. Ő csak élt a lehetőséggel. Szakértelmét kamatoztatja. Egy jó munkaügyis kincset ér. Az erkölcsi érzékét elvesztő Fidesz hallgat, s talán jobb is. Ha megszólalna, reflexből védené Poltnét. Matolcsy elődjét, Simor Andrást persze kipellengérezték „pofátlanul magas", nyolcmilliós fizetéséért, de azt már nem engedték neki, hogy lemondjon a kétmillió feletti részről. Az nem festett volna jól.