galéria megtekintése

Lövetünk?

Az írás a Népszabadság
2015. 08. 28. számában
jelent meg.


Miklós Gábor
Népszabadság

Azzal, hogy a közel-keleti válság – menekültáradatként – elérte Európát, így Magyarországot is, felvetődik egy sor kérdés. Ezek jó részét maga a kormány, illetve Orbán miniszterelnök hozta elő különböző megnyilvánulásaiban. Jó lenne tisztázni a használt fogalmakat.

1. Válság van-e nálunk a menekülttömeg miatt? Azt jelenti-e ez a jelenség, hogy Európa bajban van? Vagy éppen azt, hogy Európa továbbra is az az élhető hely, ahová a világ nyomorúságosabb területeiről törekednek az emberek? Lehet, hogy a válság Európa határvidékén van? És lehet, hogy Európa részes ebben a válságban? Van-e felelőssége Európának abban, hogy most emberek milliói menekülnek otthonukból.

2. Létezik-e a nagy összeesküvés? Orbán és Kövér azt vizionálja, hogy a menekültáradatot szinte kiprovokálta az európai baloldal, hogy így rombolja szét a tradicionális nemzetállamokat, európai keresztény értékeket. A nemzetközi baloldal ereje ehhez nem volt elegendő, ezért választották a muzulmánokat, afrikaiakat. Ők rákényszerítik Európára a multikulti amerikanizmusát. Nincs itt valami ellentmondás? Mert mi egy multikulturális szervezet, az EU egységes reakcióját hiányoljuk, ennek hiányában követeljük magunknak a jogot az önálló cselekvésre. Veszélyezteti-e a nemzetállamot Európában az idegen sokaság? Orbán ezt láttatja. Ezt sugallják idegengyűlöletet gerjesztő plakátjai. Most akkor mi a jobb? Az integrált, nemzetek feletti brüsszeli politika vagy a nemzet állami szuverenitás ezen a területen? Azért haragudjunk Brüsszelre, mert toporog, vagy azért, mert lép? Akarjuk a brüsszeli pénzt a migránsok/menekültek helyzetének rendezésére, vagy valami mást szeretnénk? Van-e a magyar kormánynak bármilyen javaslata a közös EU-s politikára? Ide vele! Olvastam két német szociáldemokrata vezető (Gabriel, Steinmeier) cikkét, amely egy humanista menekültkódex alapvetése. Azt akarják, hogy az unió ne csak befogadjon, ne csak törődjön a befogadottakkal, de lépjen is fel a menekültáradatot kiváltó erőszak megfékezéséért.

 

3. Magyarországon jó ideje nincs semmi érdemleges, ami ne az EU hozzájárulásával épült volna. (A „Pancsó” arénát nem számítom ide. Láttam közelről.) Fejlesztések, útépítések nem lennének e pénzek nélkül. Elképzelhető-e, hogy tovább jön a pénz, és az adományozót nem érdekli, kinek és miért osztja? Eközben rendszerré lesz a menekülők antihumánus kezelése, a megvetésükre uszító magyar állami duma?

4. Az egyébként erőtlen és fantáziátlan baloldal, a liberálisok és még nem tudom kicsodák elleni nyálas öblögetés a tanácstalan, züllött politika hadonászása. A tehetetlenség hisztériája. Vajon azért jönnek elő a nagy nemzetközi összeesküvés konteójával, hogy végül felhatalmazhassák önmagukat erőszakos lépésekre? A menekültáradat plusz a nemzetellenes erők vélt árulása elég-e a tömegtámogatás megszerzésére? És kell-e felhatalmazás a katonaság bevetésére a nemzetállam védelmében? Majd még lövetünk?

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.