Lőtávolban

Így hát gyanítható, nem lesz meglepetés majd a 2017-es állásfoglalásuk, és Semjén botrányos 2011-es levelében szereplő fajok zömére kiadják majd a lövési engedélyt. A ragadozók vonatkozásában erre meg is alkották a „ragadozó-gazdálkodás" fogalmát, ami fából vaskarika, olyan elkötelezett vadászok műve, akik anno javaslatot tettek ragadozóink vadászhatóvá tételére. Akik 2011-ben már meghozták az ítéletet, azok teszik majd rá a pontot 2017-ben.

A vadászati fórumokon és a szaksajtóban mást sem olvasunk, mint hogy mennyire elkötelezettek a fenntartható gazdálkodás, az élőhelyvédelem és az élőhelyfejlesztés tekintetében. De ha ez tényleg így lenne, akkor ebben a szellemben léptek volna föl a kormány és az államirányítás meghatározó szereplői ellen a nemzeti parkok földjeinek védelmében. Hiszen évtizedek óta féltve őrzött élőhelyek tönkretétele zajlik a szemünk előtt. De erről egy szavuk sem volt. Mint ahogy arról sincs, hogy a környezet- és természetvédelmi főfelügyelőséget is beolvasztják a minisztériumi struktúrába. Hogy hová és milyen jogosítványokkal, még nem tudni, de azt igen, hogy a hazai természetvédelem ezzel akár teljesen el is lehetetlenülhet. Pedig – elméletileg legalábbis – a vadászok érdeke is lenne az erős zöldszakirányítás, már ha valóban elkötelezettjei a természetvédelmi és ökológiai érdekek érvényesülésének.

De éppen nem erre utal az a vadászati szervek által erőltetett elképzelés sem, hogy lőhetővé tegyék a fenyőrigót, a vadgerlét, a fürjet és – példa nélkül állóan tavasszal – az erdei szalonkát. És vajon milyen ökológiai megfontolást tükröz az a törekvés, hogy kizárólag vadászat céljából telepítsenek be nálunk soha nem élő vadfajokat (elsősorban madarakat: vadpulykát, királyfácánt, vörös foglyot, szirtifoglyot)? Ezek szaporításával bizony olyan, ma még megjósolhatatlan változásokat indítanának el, amelynek az őshonos faunánkra nézve visszafordíthatatlan hatása is lehet.