Javasolnám, hogy a magyar állam kizárólag a minisztériumi és az önkormányzati intézményrendszerre állapítson meg kötelező létszámkvótákat, de azokat aztán szigorúan tartsa és tartassa is be. Törvényben vagy rendeletben maximálják az egy rendelőintézeti szakorvosra jutó betegszámot és azt, hogy a kórházak krónikus osztályain egy éjszakás nővérre hány magatehetetlen beteg juthat. Az is elfogadható számomra, ha meghatározzák az egy szociális munkásra eső gondozottak vagy az egy bíróra kiszignált ügyek számát. A sor folytatható. Közszolgálati feladatok ellátása esetében ez a létszámszabályozás biztosan találkozna a társadalom szimpátiájával, és persze a kormánynak a kötelező létszámkerethez megfelelő költségvetési forrást is kell biztosítania.
Ellenben a versenygazdaságban – ahol a magyar állam nem tulajdonos és nem munkáltató – semmi keresnivalója a centrális létszámszabályozásnak. Ha a 400 négyzetméter feletti kiskereskedelmi egységekben 70 négyzetméterenként egy eladónak kell „szobroznia”, akkor már csak egy lépés, hogy a szállodaiparban is meghatározzák: egy recepciósra hány vendég, vagy a mezőgazdaságban egy földművesre hány baromfi juthat. Agyrém.
Vajon miért szándékoznak megsérteni az érintettek vállalkozói autonómiáját? A válasz egyszerűnek tűnik. Az élelmiszerláncokat terhelő felügyeleti díj sávos alkalmazását és drasztikus – a multinacionális kereskedelmi vállalatokat rendkívül érzékenyen érintő – emelését Brüsszelben elkaszálták. A hatalom a tekintélyvesztés mellett kb. 30 milliárd forintot bukott. Miközben Trócsányi László miniszter úr szorgalmasan levelezget az uniós versenyjogi biztossal a multinacionális kereskedelmi cégek megregulázása érdekében, addig itthon már meg is álmodták a „foglalkoztatást ösztönző” létszámszabályozást. A hátborzongató ötlet 18-20 ezer ember azonnali és kényszerű felvételét jelentené. Ezzel a lépéssel az állam a közfoglalkoztatás terheinek egy részét egyszerűen átpakolná a kereskedelmi szféra egyik szegmentumára.
Tételezzük fel, hogy ez a rémséges koncepció valóra válik, s nagy tömegben alkalmazzák majd a „vattaembereket”. Természetesen a lehetséges legalacsonyabb bérért veszik majd őket állományba, de ez is jelentősen terhelni fogja a vállalati béralapot. A közutálattal fogadott új kollégák kényszerfelvétele ronthatja a törzsgárda bér- és cafeteriapozícióit és a munkahelyi légkört.
A kósza hírek szerint a teljes nyitvatartási idő alatt biztosítani kell az előírt létszámot. Aki egy percet is foglalkozott már életében a kereskedelem szakkérdéseivel, tudja, hogy a forgalom napszakonként is változik, tehát a hajnali 5-6 órai nyitás időszakában nem ugyanakkora a létszámigény, mint a délutáni csúcsidőben vagy a pénteki, szombati és ünnep előtti nagybevásárláskor. Esetleg arra kell számítanunk, hogy a jogszabály kitér a napi-heti forgalomhullámzás részleteire is, vagy egész nap – két műszakban – alkalmazni és fizetni kell a tölteléklétszámot?
Vicc, de nem jó vicc, hogy az alkalmazási kötelezettség csak az élelmiszer- és napi cikkeket árusító áruházakra vonatkozik, a bútor-, sport-, műszaki- és barkácsáruházakra nem. Szerintem a vásárlók többsége még a hipermarketekben is vidáman eligazodik a pékáruk, tejtermékek és tisztítószerek világában, de a szerszámok, a híradás-technikai cikkek, a háztartási gépek, az alkatrészek és tartozékok esetében tényleg jó lenne, ha valaki szakszerű és érthető felvilágosítással szolgálna. Nem négyzetméter-arányosan, hanem a termékek jellegétől, értékétől függően.
A kiskereskedelmi ágazatban több százezer munkavállalót alkalmaznak minimálbérért, bérminimumért. Ezek az emberek 70-90 ezer forintos nettó bérért dolgoznak teljes munkaidőben, nemritkán túlmunkát is teljesítve. Köztudott, hogy a bolti kiskereskedelem és a vendéglátás ma már krónikus munkaerőhiánnyal küzd, ezt a kirakati álláshirdetésekből is tudhatjuk. Ha hatályba lép ez a most tervezett jogszabály, mi garantálja, hogy az álláskeresési támogatásból, szociális segélyből, feketemunkából stb. élő szakképzettek tízezrei megostromolják az áruházakat?! Sokan ma sem vállalják ennyi pénzért a hajszás melót és a 30-50 kilométerről való bejárás nyűgeit.
Miért változtatnának ezen egy bornírt törvény kedvéért? Jobb és kényelmesebb lehet akár a közfoglalkoztatásban maradni: biztosítás van, a nettó 50 ezer feletti jövedelem megvan (ma a minimális bér nettó összege nem éri el a 69 ezer forintot), megszakadni nem kell, nincs anyagi felelősség és túlóra. De el lehet menni a jobban fizető ipari és szolgáltatási ágazatba is, vagy külföldre négy-ötszörös munkabérért. A kormányzati akarat csak úgy érvényesülhetne, ha a közveszélyes munkakerülés (kmk) intézményét több évtized után újraélesztenék, azaz „fülön fognák” a honi tétlenkedőket, és az áruházláncokban munkaviszonyra (de nem munkára!) kényszerítenék őket. Ez azért nagyon meredeknek tűnik!
Célszerűbb lenne inkább azon gondolkodni, hogy miként lehet a csaknem 50 százalékos adóéket mérsékelni, azaz a munkavállalói és munkáltatói befizetések rendkívül magas mértékét jelentősen csökkenteni. Ez a verseny- és piacbarát megoldás, kizárólag ez vezethet a munkavállalói bérek érzékelhető javulásához. A központi létszámszabályozás bevezetése rossz helyzetet konzerválna, ösztönző hatása nincs. Tévút!
Ha nem lesz elég jelentkező az üres álláshelyekre, miként büntetik majd azokat a vállalkozásokat, amelyek önhibájukon kívül nem képesek a jogszabálynak eleget tenni? Munkaügyi bírság vagy extra adó kivetése várható, esetleg a működési engedély megvonása?
Lelki szemeim előtt már látom a néhány éve nevetségessé vált bérkommandó tagjainak mai utódait, a létszámkommandó rettenthetetlen vitézeit, amint kíméletlen szigorral lecsapnak az értelmetlen előírásokat betartani képtelen munkáltatókra. Rémes vízió!
A szerző a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára
*
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
