Ülök minap az Egri Járásbíróságon, és úgy érzem, abszurd, örkényi mesébe csöppentem.
Mellettem egy cigány férfi, akinek hat hónapos kislánya három évvel ezelőtt meghalt. Egy januári éjszakán 41 Celsiusra szökött fel a láza, s a kétségbeesett szülők hiába hívták fel a hevesi ügyeletes doktornőt, az elhajtotta őket a fenébe. Lehetne persze finomabban fogalmazni, valójában azt mondta, hűtsék, adjanak be neki kúpot, és várjanak. Másfél órával később újra telefonáltak a szülők, hogy a láz először ugyan lement, de azóta kúszik újra vissza, most mi legyen? Kimegy-e hozzájuk a pár kilométerrel odébb lévő faluba, vagy vigyék be a gyereket? Tanúk szerint erre azt felelte, hogy minden lázas gyerekhez nem szaladgálhat, bevihetik, de nem biztos, hogy a helyén lesz, lehet, hogy másik beteghez kell közben kimennie. A szülők, értve a szóból, kocsiba ültek, és nem hozzá, hanem az ellenkező irányba, egyenesen a megyeszékhelyre rohantak a gyerekkel. Ott sem fogadták őket tárt karokkal, „illetékesség hiányában". A kislány pár óra múlva fertőző agyhártyagyulladás miatt meghalt. Az az orvos, aki végül megnézte őt, a betegségfajtára utaló piros foltokat szúnyogcsípésnek vagy más rovarcsípésnek nézte, s nem küldte azonnal kórházba a gyereket.
A cigányokat meg szokták csípni a rovarok. Bolhák, ilyenek. Ha egy cigány gyerek fenekén piros folt van, az nem lehet fertőző agyhártyagyulladásra utaló jel. Az csakis bolha lehet, legfeljebb szúnyog. Esetleg tetű. Így van ez.
