galéria megtekintése

Letegezve

8 komment


Doros Judit

Ülök minap az Egri Járásbíróságon, és úgy érzem, abszurd, örkényi mesébe csöppentem.

Mellettem egy cigány férfi, akinek hat hónapos kislánya három évvel ezelőtt meghalt. Egy ­januári éjszakán 41 Celsiusra szökött fel a láza, s a kétségbeesett szülők hiába hívták fel a hevesi ügyeletes doktornőt, az elhajtotta őket a fenébe. Lehetne persze finomabban fogalmazni, valójában azt mondta, hűtsék, adjanak be neki kúpot, és várjanak. Másfél órával később újra telefonáltak a szülők, hogy a láz először ugyan lement, de azóta kúszik újra vissza, most mi legyen? Kimegy-e hozzájuk a pár kilométerrel odébb lévő faluba, vagy vigyék be a gyereket? Tanúk szerint erre azt felelte, hogy minden lázas gyerekhez nem szaladgálhat, bevihetik, de nem biztos, hogy a helyén lesz, lehet, hogy másik beteghez kell közben kimennie. A szülők, értve a szóból, kocsiba ültek, és nem hozzá, hanem az ellenkező irányba, egyenesen a megyeszékhelyre rohantak a gyerekkel. Ott sem fogadták őket tárt karokkal, „illetékesség hiányában". A kislány pár óra múlva fertőző agyhártyagyulladás miatt meghalt. Az az orvos, aki végül megnézte őt, a betegségfajtára utaló piros foltokat szúnyogcsípésnek vagy más rovarcsípésnek nézte, s nem küldte azonnal kórházba a gyereket.

A cigányokat meg szokták csípni a rovarok. Bolhák, ilyenek. Ha egy cigány gyerek fenekén piros folt van, az nem lehet fertőző agyhártyagyulladásra utaló jel. Az csakis bolha lehet, legfeljebb szúnyog. Esetleg tetű. Így van ez.

 

Nézem az ügyvédnőt, ismerős az arca, aztán leesik a tantusz: pár évvel korábban bírónőt játszott egy tévésorozatban. Azt az orvost védi, aki meg se nézte a gyereket, s aki a vádirat szerint lekezelő, cseppet sem közreműködő hangot használt az éjszaka betelefonáló apával szemben, s orvosként végig tegezte őt.

Azt mondja az ügyvédnő, hogy a letegezés ezen a vidéken teljesen elfogadott, normális és megszokott dolog, ezen nem kell csodálkozni, pláne nem vádiratba belefoglalni. Igaz, a kislány szülőfaluját, Tarnabodot épp keveri Tarnaörssel, de hát elnézzük neki, ahonnan ő nézi ezt a vidéket, tizenöt kilométernyi távolság légvonalban már majdnem mindegy. Mondhatott volna Tarnazsadányt, Tarnamérát, Tarnaszentmáriát is, ráértjük.

Nézzük az apát, akinek meghalt a kislánya, és azon gondolkodunk, vajon annak idején észrevette-e, amikor átkerült a végleg letegezettek világába. Ült-e együtt orvosi rendelőben hajdani osztálytárssal, akit eszébe se jutott tegeznie az asszisztensnőnek, és akit a doktornő se azzal fogadott, hogy „na mondjad, Gyula, most megint mid fáj?" Érzi-e a bőrén a csendőrpertu immár „helyi szokássá", mindennapos, elfogadott érintkezési formává lett lekezelő mivoltát.

S vajon eszébe jutott-e egyszer is azt mondani: arra kérlek, engem te ne tegezz!

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.