Dögunalom – mondta Söptei szomszéd a gangon a maga lakonikus modorában. Aztán még hozzátette, nyomatékul: - dögunalom!
Söptei szomszédnak persze így, ebben a formában nincs igaza, mert ha az ember összeszedi magát, legalább négy-öt emlékezetes jelenetet fel tud sorolni az Európa-bajnokság eddigi meccseiből, de azért, ahogy szokta, súrolja a lényeget. Igaz, nincs ezen mit csodálkozni. Nem elég, hogy hullafáradt csapatok érkeztek Franciaországba egy borzasztóan nehéz és hosszú idény végén, nem elég, hogy a lebonyolítási rendszer az első harminchat meccset eleve bemelegítésnek szánja (a csapatok kétharmada továbbjut, ez nagyon szerencsés esetben akár két döntetlennel is megoldható), hanem itt van még ez a huszonnégyes mezőny mindehhez. Fél Európa kinn van tehát Franciaországban, aminek üzletileg rendkívül sok haszna van, a foci viszont komoly kárát látja: feleennyi jó csapata sincs a kontinensnek.
Így aztán marad a szokásos elsőkörös unalom. A gyengébb csapatok befekszenek a kapujuk elé, az erősebbek támadgatnak, s ha lőnek egy gólt, részükről is befejeződött az összejövetel. Sokan eleve azzal a céllal jönnek, hogy ne kapjanak ki nagyon, keretüket három kapus, tizenkilenc védő és egy (hátravont) csatár alkotja: ebből azért nem alakulhat ki komoly izgalom. (Most jött el a dramaturgiai pillanat, hogy kijelentsem: ezek a sorok kedden a déli órákban születnek, az esti eseményekről a szerzőnek még nincsenek információi, így a legcsekélyebb áthallástól is határozottan elhatárolja magát.)
