Vannak, akiknek a szíve érzéketlen – mondta a berlini imám a nyílt sír felett –, ők nem az embert látják, csak vízbe fulladt menekülteket. De ha nem segítünk azoknak, akik védelmet keresnek, nemcsak a kint rekedtek süllyednek vissza a háborúba, de mi is belefulladunk a gyűlöletbe. És akkor ki ment meg minket?
Abdullah Hajjir szavait hallgatva több újságíró is elfeledkezett egy pillanatra hivatásáról, és gyászolóvá vált. Az imám egy berlini művészcsoport, a Központ a Politikai Szépségért akcióján mondott beszédet. „Érkeznek a halottak” – így hirdették az eseményt, amelynek keretében egy a Földközi-tengerbe fulladt damaszkuszi nőt temettek el a berlini Gatow sírkertben. A koporsót egy második követte, amely azonban üresen maradt, mivel az anya kétéves gyermekének holttestét nem tudták kimenteni a tengerből. Szudánon és Líbián át menekültek a szíriai polgárháború elől, és noha a bárkájuk segítségére érkezett a Földközi-tengeren egy kereskedelmi hajó, a feljutásért folyó tülekedésben felborult a lélekvesztő.
Az anyát névtelen sírba temették az olaszországi Lampedusán. A német művészcsoport a férj engedelmével exhumáltatta, és méltó sírba helyezte. Holtában legalább befogadta Németország.
