Magyarországnak sincsenek jelentős számban hazai innováción alapuló piacképes termékei, s kicsinysége okán a másolásra épülő kínai példát sem követheti. A rendszerváltás óta – amikor megszűnt a világszínvonalat el nem érő termékeink számára biztos piacot nyújtó KGST – hazánk a régió más országaihoz hasonlóan passzív fejlődési stratégiát követ: az olcsó munkaerőkínálattól, az infrastruktúra-fejlesztéstől, a kedvezményekkel becsábított tőkétől remél előrelépést. Az évek során bebizonyosodott e modell életképtelensége: az így elérhető lassú és ellentmondásos fejlődés nem képes lépést tartani a társadalom ellenállhatatlanul feltörő igényével a jobb életre. Kedvező változást csak az aktív fejlődési stratégiára való áttérés hozhat, amely az innovációra épül.
Ehhez a magyar társadalomnak is meg kell értenie a kreativitás döntő jelentőségét, amitől nagyon messze vagyunk. Sokan meg vannak győződve arról, hogy a magyar kivételesen találékony nép, de ez nem igaz. Az utóbbi évtizedekben csupán két valamirevaló találmányt tudtunk felmutatni: a Rubik-kockát és az üvegbetont. Az előbbiből nem tudtunk, az utóbbiból – szűk alkalmazási lehetőségei miatt – nem lehet sok pénzt csinálni.
Már a 2010 előtt összeállított Nemzeti alaptanterv sem tartotta külön figyelmet érdemlőnek a kreativitás fejlesztését, hanem azt az egyes tantárgyak keretében gondolta megvalósulónak. Ez fatális tévedés! A meglévő tantárgyak alapvetően különböző ismeretek átadására szolgálnak. Azt állítani, hogy ezek oktatása közben egyúttal megtörténhet az alkotóképesség megfelelő fejlesztése, ugyanolyan képtelenség, mint kijelenteni, hogy nincs szükség testnevelésre, mert a gyerekek cipelik a táskáikat, emelgetik a kezüket és néha még a tábláig is elsétálnak.
A konzervatívok hatalomra kerülése tovább rontott a helyzeten. Úgy tűnik, ők a kreativitást afféle isteni tulajdonságnak fogják fel, nem is kísérleteznek a fejlesztésével. Ehelyett bevezették a hittant, lehetővé tették a sakk, a lovaglás tantárgyként való választását, s talán a rovásírás, a baranta, az íjászat is elfoglalja nemsokára az őt megillető helyet a tananyagban.
Baloldali politikát az valósít meg, aki megteremti a társadalom által elvárt ütemű fenntartható fejlődést, ami viszont csakis a fiatalok vállalkozói, innovációs potenciáljának erősítésével érhető el.
A kreativitás nem valami természetfeletti, hanem általános emberi képesség, mint, mondjuk, a járás, a beszéd. De míg ezek használatára rá vagyunk kényszerülve, s a fejlesztésükre szolgáló módszerek is közismertek és általánosan gyakoroltak, az alkotóképességet nem tartják létfontosságúnak, s nem is igen tudják, hogyan fejleszthető. A kreativitás fejlesztésére – ami ugyanolyan időigényes, alapos és céltudatos munkát igénylő feladat, mint bármely más képzés –, az alkotó tevékenység gyakorlása a megfelelő módszer. A legalkalmasabb erre a képzőművészetekkel való foglalkozás, azon belül is a legkülönbözőbb formájú, funkciójú, szerkezetű tárgyak kitalálására, megtervezésére, elkészítésére szolgáló tárgyalkotás. Ez ugyanis rendkívül széles körű tevékenységre nyújt lehetőséget – változatos, vonzó és megoldható feladatok sokaságát kínálva –, így tág teret hagy a fantáziának. Jelenleg nincs olyan tantárgy a közoktatásban, amely megfelelő keretet biztosítana ennek. Egy új tantárgy, a forma és konstrukció bevezetése szolgálhatná a kreativitás általános fejlesztését a közoktatásban.
Emellett a kezdeményezőkészség fejlesztése, a vállalkozáshoz szükséges ismeretek elsajátítása érdekében ki kellene alakítani, és el kellene terjeszteni a vállalkozó iskolák típusát, ahol a diákok a tantárgyakhoz lehetőleg minél szorosabban kapcsolódó gazdasági tevékenységet is végeznének. Ösztönözni kell az intézményeket, hogy ilyen irányba mozduljanak el, és olyan tevékenységeket kell biztosítani számukra, amelyek gazdaságosan végezhetők, s valamilyen formában az iskola egészét – vagy legalábbis túlnyomó részét – megmozgatják (léteznek ilyenek).
Ezzel párhuzamosan persze csökkenteni kell azoknak az ismereteknek a súlyát, amelyek jelentősége az emberek életében túlértékelt, hasznosulásuk esélye csekély, bizonytalan, s elsajátításuk ahhoz képest aránytalanul nagy terhet ró a diákokra. A világban mára felhalmozódott tudásnak csak pici töredékét képes egy ember agya befogadni. Csak az általánosan hasznosulók elsajátítását kell mindenki számára kötelezővé tenni, a többit ki-ki érdeklődésének, befogadóképességének, szükségletének kell meghatároznia – ez lenne a személyre szabott oktatás!
Persze az emberek, a pedagógusok túlnyomó többsége – s ezáltal a politika is – nehezen fogadná el a változtatásokat. Azt viszont meg kell értenie mindenkinek, hogy vagy rálépünk erre az útra, vagy utódainkat is arra a nyomorúságra ítéljük, amiben élünk.
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
