galéria megtekintése

Legújabb Zrínyiász

A közismert viccben Mórickának mindenről a dugás jut az eszébe. A narancsosoknak nem. Nekik a migránsok. Pedig ha olyanok lennének, mint Móricka, akkor talán emelkedne a népszaporulat, és csökkenne a gyomorfekélyes honpolgárok száma.

A minap – hatvan fölöttiként – egy tini naivitásával vonultam a pécsi országgyűlési képviselők irodaházába meghirdetett sajtótájékoztatóra, ahol is a szívemnek kedves Pécsi Horvát Színház hányattatásának végéről, két éve megrekedt felújításának folytatásáról adott tájékoztatót Soltész Miklós államtitkár és Csizi Péter pécsi országgyűlési képviselő. A hangulatom ünnepi volt, hisz kiszivárgott: az említett urak pénzt is hoznak, nem csak jó szót, sőt városunk vezetői is találtak néhány forintot e célra a pénzesládikóban. Azt a pikírt gondolatot, hogy miért vártak eddig, elhessegettem, mondván, biztosan a Zrínyi-emlékév fényét akarták emelni.

Elhatároztam: pozitív leszek, csak a szépről és jóról fogok dallani. Nem bántom a regnálókat. Annál is inkább nem, mert a Pécsi Horvát Színház kálváriája a szocik alatt kezdődött, hisz a 2007-ben Zágráb által a telekre adott pénzen elsőbben ők kotyoltak, azt pedig már örök homály fedi, hogy e fialtatásnak mi lett a sorsa. Azt meg pláne nem kell mindenkinek tudnia, hogy az állam által az építkezésre adott 560 millióból miért maradt mostanra csak 103 millió, miután a munkálatok készültségi szintjét csupán 52%-osra taksálják az illetékesek. Persze rossz az, aki rosszra gondol, hisz az említett kérdésekre válaszolva Soltész és Csizi uraimék a város alatt köztudottan meglévő pincerendszert és egyéb alantasságokat nevezték meg felelősként.

 

Ami a lényeg és világgá kiáltandó: az állam által most küldött százmilliót a város még ötvennel megfejeli, garanciát vállalva arra, hogy 2017 júliusában a Pécsi Horvát Színház átadassék! Mivel a matekot utálom, nem foglalkozom azzal sem, hogy ha 52% 460 millióba került, akkor miként lehet abszolválni 48%-ot 253 mil­lióból?! Spongyát rá!

Aztán a bejelentés magasztos pillanatát felhasználva Soltész szekretárius uram váratlanul és némi pátosszal kijelentette, hogy mindennek csak akkor van értelme, ha az életterünk nyugodt és kiszámítható lészen, ahhoz pedig elengedhetetlen, hogy a brüsszeli diktátum elleni küzdelmünket sikerrel víjjuk meg. Üstöllést elő is adta, hogy egy honszerető magyarnak mi a kötelessége október másodikán.

Marabu rajza

Mária anyám! Istenuccse, a tájékoztató előtt nagy tételben mertem volna fogadni, hogy az urak itt és most nem fognak migráncsozni. S lőn… De nem szóltam, nehogy má’ a népszavazásosdijuk elvigye a show-t, amikor itt egy kulturális intézmény reményteljes jövőjének víziója vetül elénk.

A sors úgy hozta, hogy a tájékoztató után négyszemközt megkérdezhettem szekretárius Soltészt, nem tartja-e ízléstelennek, nem idevalónak, pitiánernek ezt a szünet nélküli migráncsozást. Nem tartotta, sőt újra feltette a lemezt a haza védelméről, a nyugati civilizáció, a keresztény Európa megmentéséről, több százezer menekült betelepítéséről. Első felvetésem az volt, hogy nincs épeszű menekült, aki ebben az orbánisztánná sekélyesedett országban telepedne be, de ez Soltész urat láthatólag nem érdekelte. Amikor pedig arra bátorkodtam emlékeztetni, hogy a kerítés felépítése előtt tömegével hordták a szerencsétlen embereket a nyugati civilizáció küszöbére, felhorkant: „Hova hordtuk volna, a maga házába? Adja meg a címét!” – vetette még oda és elment. Így sajnos nem tudtam megadni a címemet, pedig nagyon szeretnék segíteni napjaink héroszainak a keresztény Európa megvédésében.

Van is egy ötletem! Olyan happeninget kell csinálni, amelyből – ha már az okos szóból nem – Brüsszel böszme bürokratái is megértik, mitől döglik a légy itt, a szittya végeken. A szavazás előtti napokban néhányszor át kellene engedni a kerítésen pár tucat vérszomjas migránst, majd – ahogy a tökös tekesek tették – visszaütlegelni őket a senki földjére. Csakhogy ezúttal a tekesek – ha már emlékév van – Zrínyi korabeli ruhákban lóhátról vínák a bajt, élükön pedig a hon vitézlő vezére suhogtatná rettentő vasát. A sebtiben felállított lelátókon éljenző népek a Schöpflin EU-képviselő által árult tokaszalonnát zabálnák, amit karcos törköllyel csapatnának szét. Mindezt a bámész világ tévécsatornái is közvetítenék. Biztos, ami zicher, 2-án délelőtt lehetne még egy matinét harcozni, aztán leszavazni, ahogy köll, és estvére az elégedett tömeg böfögése közepette legott meg lenne mentve a keresztény Európa és a nyugati civilizáció.

A szavazás előtti napokban néhányszor át kellene engedni a kerítésen pár tucat vérszomjas migránst, majd – ahogy a tökös tekesek tették – visszaütlegelni őket a senki földjére.

A szerző újságíró

NOL Piactér
Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.