Repülőtérnek hívták, de a laposan elnyúló, sok üvegajtós épület inkább autóbusz-pályaudvarra hasonlított. Mesélték is a helyi ismerősök, az 1980-as évekig bevett szokás volt itt, Alabama egyik kisvárosában, az amerikai Délen, hogy a kocsival leparkoltak az egyik ajtónál, az utast pedig az épületen át lényegében a túlsó oldalon várakozó repülőgép lépcsőjéig kísérték. A naptár azonban már 2006-ot mutatott.
A reptér ugyan változatlanul kisvárosi hangulatot árasztott, a fegyveres őrök és a szövetségi szállításbiztonsági hatóság, a TSA fémdetektoros kapui és az ott feltorlódott sorok viszont arra emlékeztettek, hogy a szeptember 11-i terrormerényletek után az Egyesült Államokban – ahogy a világ más pontján is – repülni már korántsem egyszerű. 2001. szeptember 11. megváltoztatta a polgári légi közlekedést. Terrorizmus addig is volt, a különböző indíttatású osztagok azonban inkább a túszejtés helyszíneként, mintsem nagyvárosi célpontok elleni, tömeges halált okozó fegyverként tekintettek a repülőgépekre.
Mohamed Atta és merénylőtársai „jóvoltából” a biztonságról való gondolkodás teljesen átalakult. A légitársaságok arra törekedtek, hogy az utastérből ne lehessen a pilótafülkébe jutni. A terroristák más trükkökhöz folyamodtak, emlékszünk a cipősarokba rejtett bombára. A folyadékok összeöntögetésére. Szerencsére mindegyik kísérlet meghiúsult, de repülőre szállni – az újabb és újabb szigorítások, korlátozások, sorban állások miatt – felért egy tortúrával.
