galéria megtekintése

Legenda születik

Az írás a Népszabadság
2015. 08. 11. számában
jelent meg.


Lakner Zoltán
Népszabadság

„Olvastad? Testőr azt írta a blogján, hogy te, Tibi és Endre elárultátok a Vezetőt, és hogy pártpropagandisták vagytok.”

Z. mobilja képernyőjére meredt, miután lába gyökeret eresztett a belvárosi utcán. Az SMS, mint rájött, jóindulatú figyelmeztetés volt egy kollégától: készüljön, mindjárt hívhatják a botrányt szimatoló újságírók. Értetlenségéből magához térve Z. visszaírt, hogy Testőr melyik blogját kellene megnéznie, a Demokraták, Előre! című lelkesítőt vagy a Fényőrzők című intellektuálisat? És melyik párt propagandistája lenne? Egy párttal szerződésben áll, ezt mindenki tudja, mégpedig azzal, amelyikkel a Testőr is. „Azzal vádol, hogy a saját pártjának dolgozom?” – pötyögte az újabb üzenetet Z., kezdve ráérezni a történet vígjátéki elemeire.

Testőr blogja szerint egy titkos ülésen a Vezető elleni puccsot forraltak az egykori kormánypárt jelenlegi tanácsadói. Z. előtt lepergett a pár nappal korábbi találkozó. Ezúttal nem kapott meghívót minden tanácsadó, hiszen érzékeny témáról volt szó: a Vezető kilépni készül a pártból, amelynek valaha elnöke volt. Arról beszélgettek a tanácsadók, mivel járhat a küszöbönálló esemény, és ki jöhet ki belőle jobban.

 

Aki egyáltalán megszólalt, óvatosan fogalmazott. Ekkorra az egymást tisztelő tanácsadók körében is megszűnt a bizalom. Egyetértettek abban, hogy muszáj kalkulálni a régi és az új párt versengésével, ezzel kell számolni az osztozkodásnál is.

– A Vezető amúgy is azt mondta, hogy egy rajzszöget se akar magával vinni – mondta valaki, mire Z. felvetette, hogy a juttatások egy részét vinni fogják, amiből azért nem csak rajzszögre futja majd.

– Ezt sikerült a Testőrnek úgy előadnia, hogy a Vezető kiszorításán és kisemmizésén dolgozunk – kommentálta az eseményeket Tibi. Endre külföldön tárgyalt, így Z. csak őt találta közös irodájukban. – Mintha nem tudná mindenki, hogy a Vezető régóta dolgozik a kilépés tervén –fűzte tovább Z.

– A meccs tétje, hogy a szakítást kinek róják fel. Testőr úgy érezheti, nagyot húzott – mondta Tibi.

– Amúgy tudod, mi a vicces? – kalandozott el Z. – Az egész úgy van beállítva, mintha a tanácsadók szavának súlya lenne!

Ezen muszáj volt röhögniük.

Hazafelé tartva Z. megnyugodott, Testőr áthangolt sztorija senkit sem érdekelt. Mégis rágódott azon, kinek a révén juthatott ki a beszélgetés. Lehet, hogy pár év múlva egy papírra leírják három gyanús személy nevét, beleteszik egy borítékba, majd a Vezető átnyújtja azt az aktuális pártelnöknek. Addigra persze már háromszor három embert nyilvánosan hírbe hoznak. Utána a borítékot ledarálják, politikailag pedig egymást. Megsértődnek, végül az ellenfelek egy még inkább kicsavart verziót közzétesznek a választási kampányban. Ugyan, intette le magát Z., ilyesmi csak filmekben fordul elő.

– Szerintem az történhetett – mesélte otthon Karesznek –, hogy a Vezetőhöz közel álló Y., aki azon az ülésen hallgatag volt, elmesélte a sztorit Testőrnek. Nyilván a saját értelmezésében, hiszen nincs két egyforma elbeszélés. A krakéler Testőr meg már csak feltolta a potmétert.

Karesz elismerően Z.-re nézett, és azt mondta: – Javíthatatlanul jóindulatú vagy. Majd aggodalommal a hangjában hozzátette: – Ez a te szakmádban életveszélyes.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.