galéria megtekintése

Lebuktak a vasutasok

4 komment

Munkatársunktól

A Keleti pályaudvaron zajló menekültdráma legalábbis megmutatta, hogy hiába a fényes fütyülő, a vasútállomások és vonatok személyzete még a MÁV területein sem élet vagy halál ura.

És az is kiderült, hogy nem mindig és mindenről a vasutasok tehetnek. Példa erre a Keleti pályaudvar kedd reggel kilenckor elrendelt rendőrségi lezárása. A főváros legforgalmasabb pályaudvarának alig egyórás zárlata idején ide tartó, illetve innen induló úgy harminc vonat több ezer utasa okkal bosszankodik, ha késve éri el úti célját. Mi több, azok is joggal méltatlankodnak, akik a zárlat feloldása után majd fél nappal még mindig késéssel közlekedő vonatokkal utaznak. Az átélt kényelmetlenségekért azonban aktuálisan akkor sem a kalauzt kell kárhoztatni, ha a vonatforgalom csak a kora esti órákban tért vissza a menetrend szerinti kerékvágásba.

A Keleti pályaudvar kedd reggeli lezárása ugyanis a MÁV számára is váratlan meglepetés volt. Hasonló intézkedés akár már hétfőn is indokolható lett volna, miután a többségében Németországba utat kereső menekültek hajmeresztő helyzeteket okoztak. Volt, aki a vonatok alatt bujkált a rendőrök elől, másokat sorstársaik hajítottak le nemes egyszerűséggel az éppen induló szerelvényekről. Sokat látott mozdonyvezetők mondják: csoda, hogy nem volt gázolás. Akkor azonban a pályaudvarzáró hatósági fellépés elmaradt. A vasutasokra hagyták, miről és hogyan határoznak. Még akkor is, ha a Keletiben dolgozóknak és velük a vonatok személyzetének rendkívül szerény eszközei vannak az egyre szokatlanabb veszélyhelyzetek megakadályozására.

Hiába ugyanis az egyenruha, a vasutas nem hatósági ember. Számára a szír vagy afgán menekült nem több, és nem is kevesebb egyszerű utasnál. Igazolványt, úti okmányt a vonatra felszálló, ismeretlen nyelvet beszélő utazótól a kalauz nem kérhet. Be kell érnie azzal, hogy ellenőrzi, a vele szemben álló ismeretlennek van-e érvényes menetjegye. Legyen az helyjegy, vagy éppen a menekülttáborokba tartó „migránsok” számára kiállított négy napig érvényes, tetszőlegesen felhasználható viszonylati jegy. És ha ez rendben van, más nem marad, mint arra figyelni, a messzi országból érkezett utas nem szegi-e meg a MÁV-Start Zrt. üzletszabályzatát. Mert ha igen, meg lehet kérni, hogy ne tegye, esetleg hagyja el a vonatot. Aztán, ha a renitens nem hallgat a jó szóra, lehet rendőrt hívni, segítséget kérni.

 

A vezető jegyvizsgáló egy kisgyerek szemében akár szuperhős is lehet, hiszen meg tudja állítani a vonatot. A felnőttek viszont feltehetőleg tudják, a kalauz szuperereje csak annyi: ha azt találja, vonatán a közlekedés biztonságát veszélyeztetően sok utas zsúfolódott össze, dönthet a szerelvény indításának – vasutasul menesztésének – elhalasztásáról. De eztán megint csak a szavai erejében bízhat. Abban, hogy mert kéri, a helyjegy nélkül utazni próbálók, aktuálisan általában a menekültek számára kijelölt táborokba szóló viszonylati jeggyel vonatra szállók, az első bemondásra leszállnak, és hagyják elmenni a szerelvényt. Ami a tapasztalatok szerint a belföldi vonatok hazai utasainál általában be is jön. A Keleti pályaudvaron tülekedő menekültek esetében viszont soha. Így nem marad más, mint hívni a rendőröket, és beletörődni a gyakran többórás késésbe. Na meg az érvényes menet- és helyjeggyel utazni próbálók méltatlankodásába.

Meglehet, a vasutasoknak a hétköznapokon jobb lenne, ha az utas megfellebbezhetetlen akaratú személyt látna a kalauzban. Olyan valakit, akivel szemben nincs apelláta, ha ajtót mutat a bliccelőnek. A menekültektől zsúfolt Keleti pályaudvaron, illetve az onnan induló vonatokon azonban már lehullott a lepel. És a kalauzról is kiderült, hogy akár segítségre is szorulhat.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.