Lázár János nem szomorú.
Nem kértünk hangulatjelentést a minisztertől, így csak következtethetünk kedélyállapotára az Európai Bizottság reklámadót érintő döntése után. De a tárcavezető, mint az Origo-ügy óta tudjuk, akkor szokott szomorú lenni, ha a nyilvánosság szabad részében számára kellemetlen cikkek jelennek meg. Így az, hogy a brüsszeli grémium példátlan szigorral csapott oda, aligha kedvetleníti el. Elvégre hamarosan úgyis készíthet másik reklámtörvényt, amely éppúgy alkalmas a piac megannyi szereplőjének fojtogatására, ahogyan a korábbi. Az meg, hogy az unió sokadjára tart illemtanórát a kormánynak, még kevésbé zavarja őt és a kabinetet.
Amúgy a brüsszeli központot most még azzal sem lehet vádolni, hogy körülményeskedett, árnyalt és agyonjogászkodott: fogta a jogszabályt, s kidobta a kukába. Annak ellenére, hogy ennek csak szimbolikus jelentősége van, hiszen már formálják az új verziót. Egyszerűen meg akarták üzenni Orbánéknak: a törvényhozást nem a kerékbetörés helyett találták ki.