galéria megtekintése

Lázár elgondolkodik

5 komment


N. Kósa Judit

Van az úgy, hogy már folyik a lakásfelújítás, amikor az ember változtat a tervein. Bár tölgyfa padlót álmodott, műanyag szalagparketta lesz a vége, esetleg rájön: mégiscsak össze kell költözni a nagymamával, mert a vecsési ház ára nélkül nem jön össze a renoválás ára. Ilyesmi minden családban előfordul, és nincs is benne semmi kivetnivaló. A saját pénzével és a saját ingatlanaival mindenki azt csinál, amit tud vagy akar.

Az viszont mégiscsak meglepő, hogy a magyar kormány úgy kezeli a budai Várat, mintha a saját hobbikertje volna. Ide jön a dísztó, oda a veteményes, a pergolát meg hagyjuk is, már nem divat. Pedig L. Simon László imponáló magabiztossággal előadott monológjaiból legalábbis úgy látszott: valamiféle kormányzati koncepcióról beszél, amikor a semmiből rekonstruáltat eklektikus monstrumokat a várnegyedben, vagy a varázspálcája egyetlen intésével az Országos Széchényi Könyvtár pár millió kötetét a palota e célra kibelezett szárnyából átrepíti a Magyar Rádió kiürített józsefvárosi tömbjébe. Aztán most, hogy L. Simon kegyvesztetté vált, a pillanatnyi győztesek újra gyurmázni kezdenek a tervekkel. Az OSZK mégis marad a Várban, a rádió épületeit a döbbent Nemzeti Múzeum kapja, és nézzük csak: tényleg jó ötlet a kortársak által is utált neogótikus csicsát rekonstruálni a Mátyás-templom mellett?

Félreértés ne essék, ha L. Simonnal együtt elbukna az egész tébolyult panoptikumépítési láz is, a magam részéről nagyobb összeget adnék Szent Júdás Tádénak, a reménytelen ügyek védőszentjének. De mégis, van abban valami hátborzongató, amikor Lázár János azt nyilatkozza a sajtónak: „elgondolkodik” azon, hogy L. Simon ötletével ellentétesen mégis megtartja a volt Pénzügyminisztérium műemléki szakértők által egyszerűsített mai homlokzatát.

 

Ezeknek a dolgoknak azért csak nem így kéne menniük. Legalábbis meghökkentő, hogy a jelek szerint Magyarország tán legtöbb történelmi konnotációval bíró műemlékének sorsát egyéni ambíciók, befolyásos tisztviselők köznapi ízlése, illetve az egyes soha nem hallott nevű helyettes államtitkárok kapcsolatrendszeréből fakadó határozatok döntik el. De miért is történne másként abban az országban, ahol tudatosan és statáriális gyorsasággal felszámolták előbb a műemlékvédelem szervezetét, majd nemrég a tudományos bázisát is? Az épített örökség védelméből mára nem maradt más, mint a nagylelkű gesztus: most, hogy szakemberek már nem zavarhatnak bele az ügymenetbe, bármekkora összeg erejéig a társaságiadó-alapja terhére újíttathatja fel a kastélyát az, akinek mostanában adott az ég effajta ingatlant.

Nem akarnék naivabbnak látszani, mint amilyen vagyok, de az Orbán-kormány mozgásáról egyre gyakrabban jut eszembe az évente legalább egyszer elszavalt 12 pont. Jelesül a második: „Mit kíván a magyar nemzet? Felelős ministeriumot Buda-Pesten.” Felelőset: az Országgyűlésnek, azaz és mindenekelőtt a választóknak. Régen ­rossz, ha egy tisztségviselő elfelejti, nem a magáéval gazdálkodik, nem a maga dolgairól dönt, hanem a köz ügyeit kellene intéznie a polgárok akarata szerint. De Lázár is pontosan ezt teszi, amikor a Pénzügyminisztérium homlokzatáról gondolkodik.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.