Régi szép labanc hagyományhoz csatlakozott az Antall József vezette többség, amikor március 15. és október 23. pártolóival szemben augusztus 20-át jelölte ki állami ünnepnek. A hét évszázados egyházi ünnepet Mária Terézia tette államivá, alkalmatos eszköznek vélvén a Szent István-kultuszt a Habsburg-uralom ellen fenekedő (naná, hogy keresztényellenes, török-pogány érdekeket szolgáló) kuruckodás lecsillapítására. Táplálta is azt a kultuszt, ahogy csak bírta. Megalapította a birodalom legmagasabb polgári kitüntetéseként a Szent István-rendet, visszaszerezte Raguzából a Szent Jobbot. „Augusztus 20-át ettől kezdve Bécsben és Budán egyaránt megülték. A 19. század elejére az addigi István-képek mellé (…) egy újabb is körvonalazódott: a Habsburgok patrónusáé” – olvassuk Romsics Ignác legújabb könyvében. A labanc szónokok kacskaringós mondatokban ecsetelték, mily erkölcstelen, vad szörnyetegek voltak az pogány magyarok, mielőtt bele nem korszerűsítették őket Szent István és Nyugatról érkezett protektorai segedelmével a nyugati világrendbe. Mária Teréziának is voltak kuruc körökben kevéssé népszerű korszerűsítési elképzelései.
A korszerűsítés az ő József fiával elhalt. Rosszabb fia, Ferenc már nem volt felvilágosult, csak abszolutista. „Az intézményeink korszerű átalakítására, az 1790/1-iki országgyűlésen megindult mozgalom vezérei, reményt vesztve, lelépnek a közélet teréről. Pangás és hanyatlás áll be. (…) Egy negyed-századnál tovább, a dermedtség hasonló állapotában, mintegy érzéketlenül viselte a nemzet a csapások súlyát, és tűrte az alkotmányon ejtett sérelmek hosszú sorát.” Ezt egy konzervatív katolikus püspök, Fraknói Vilmos állapította meg. Ám eme pangás, dermedtség, alkotmánysorvasztás szolgálatára éppoly jó volt a Szent István-kultusz. A pesti német színházat Istvánt dicsőítő darabbal nyitották meg, s ekkor honosították meg Budán a Szent Jobb-körmenetet, melynek ceremóniáját a Bécset képviselő nádor határozta meg, részvételre kötelezvén a főbb állami méltóságok viselőit.
Augusztus 20-át és Istvánt mindig is össze lehet(ett) hozni bármivel. Lehetett vele igazolni reformerséget és reformellenességet, a náci Németországgal és a sztálini Szovjetunióval való sorsközösséget, nyugatosságot és Nyugat-ellenességet, klerikalizmust és szekularizációt, nacionalizmust és internacionalizmust.
