|
Politikamentesen a győztes Orbán Viktor miniszterelnököt köszönti a Civil Összefogás Fórum vasárnapi ünnepi rendezvénye lengyel vendégeinek plakátja. Szabó Miklós / Népszabadság
|
„Kérjük, támogassa alapítványunkat adója 1%-ával!”, A Civil Összefogás Közhasznú Alapítványt – olvashatjuk a Civilosszefogas.hu-n. Nincs az az ügyészség, mely annál egyértelműbb pártkötődést fedezhetne fel bármelyik álcivil jobbikos honlapon, mint a fideszes CÖF-CÖKÁ-én. De nem is kell itt felfedezni semmit. A CÖF kampányplakátjaival volt tele tavaly az ország. „Az országgyűlési választási kampány legnagyobb választási gyűlését tartja a kormányzó pártszövetség szombaton” – nyilatkozta Nyitrai Zsolt tavaly arról a március 29-i nagygyűlésről, amely a CÖF-CÖKA hatodik „Békemenetét” koronázta meg. Akárcsak az ötödik „Békemeneten”, 2013 októberében, ezen is Orbán szónokolt: „Aki megosztja a szavazatát, az egységet bont.” „Egy a tábor, egy a zászló. Csak a Fidesz.” Ott láthatta mellette a YouTube-on és tévében ország-világ a politikamentes transzparenst: „Veled vagyunk: CÖF”.
„A nemzeti összetartozás hű erejét képviseljük 2009 óta. Hogy ezt jó időben és jó helyen tettük, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy támogató és bírálatokkal segítő képviseletünk mellett a 2010-es és 2014-es választásokon a nemzeti oldal kétharmados többséggel nyert.” Ezt mondta Csizmadia László, a CÖF elnöke 2015. február 9-én az évértékelőjében.
A tavalyi választások után pedig ugyanő „a CÖF-CÖ-KA, CET vezetősége nevében” közleményt adott ki, miszerint: „Győztünk, a nemzeti oldal a választó polgároktól újabb négy évre kapott lehetőséget a bizonyításra. A CÖF-CÖKA, CET és a Szellemi Honvédelem mozgalom minden egyes tagjának köszönetet mondunk a választásokon végzett kiemelkedő munkájáért.” Ősszel pedig „Együttműködési megállapodást írt alá a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) Bagdy Gáborral, a Fidesz–KDNP XIII. kerületi polgármesterjelöltjével (…) a kerületben.”
Hogy mi kell még az ügyészségnek ahhoz, hogy az Orbán Viktor közvetlen közreműködésével sok éve törvényt sértő CÖF-CÖKA ellen eljárjon? Nyilván az, hogy ne legyen éppoly közhasznú és politikamentes, mint a CÖF.