Összesen mintegy 8 hónapnyi várakozás után – amikor már minden érintett dolgozó kilométerpénzt követelhetett volna a másolások miatti állandó rohangálásért – meg is jöttek a gépek. Hát tényleg nem azok, amiket rendeltünk, hanem OKI márkanevű nyomtatók. Rendben. Megnéztem az árukat a neten, azt láttam, hogy tényleg, ezek is annyiba kerülnek, mint a HP-eszközök. Csakhogy utána megnéztem a neten az általunk eredetileg kért HP-eszközök árait is. Nahát! Azok kétszer annyiba kerültek! A képlet világos: a cég beajánlja a drága eszközt olcsón, ezzel megnyeri a közbeszerzési eljárást, majd amikor tényleg rendel valaki abból, küld helyette másik olcsót, azt hazudva, hogy az annyit ér, mint a drága, ami – micsoda véletlen – éppen kifogyott. Hogy ez tényleg valószínű, az is bizonyítja, hogy megnéztem a gépek beérkezésének napján a közbeszerzési honlapon az általunk rendelt HP-nyomtatókat, és ott voltak, ugyanúgy féláron (mondhatni: OKI-áron). Megkérdeztem, hogy lehet ez? Mégsem fogyott el a HP? Akkor miért küldtek OKI-t? Jaj, hangzott a válasz – hát arra nincs idő, hogy gyakran frissítsék a közbeszerzési honlapon a terméklistát... Bizonyára nem elég rá 8 hónap, és a közbeszerzési felár sem fedezi a honlapfrissítő kolléga áldozatos munkáját.
Egy másik alkalommal, más szervezeti egységnél, adatmentés céljára külső merevlemezegységeket vásároltunk volna. Ez olyasmi, amit egy mezei állampolgár hazafelé menet beugorva, mondjuk a Media Marktban levesz a polcról, kifizeti és kész. Nem úgy egy felelősségteljes munkát végző egyetemi vezető! A néhány darab, egyenként 10-20 ezer forintos eszköz megvásárlását a közbeszerzés szabályai szerint elindítottuk tavaly novemberben. Az idén márciusban kaptuk a hivatalos értesítést, hogy a közbeszerzési eljárás eredménytelen volt, mert a közbeszerzésben nyertes cégek közül senki sem adott ajánlatot (?!). Ezért az egész folyamatot újraindították! Ugye, kedves Igen Tisztelt Döntéshozó, nem csodálkozol, ha legközelebb vérnyomás-csillapítót is rendelünk az általunk kezelt közpénzből?
Mindezek ellenére úgy gondolom, hogy a közbeszerzés maga nem ördögtől való gondolat, amikor valaki valóban nagy mennyiségű közpénz elköltésére van felhatalmazva. De csak akkor, ha az illető a nagy értékű beszerzésekről ténylegesen maga dönt, maga határozza el azt, hogy arra szükség van, nem csak formális engedélyezője sok-sok független vásárlást kezdeményező szándékának.
Mert azért el ne felejtsük, hogy a közbeszerzés bevezetésének eredeti szándéka – ugye, így van kedves Igen Tisztelt Döntéshozó? – a korrupció megakadályozása, megelőzése. Csakhogy mindig az korrumpálható, aki a beszerzésről az első döntést meghozza, aki azt kezdeményezi.
Így például a vegyszerbeszerzésekben igen sok a szereplő, de ezeket a megrendeléseket az adott felsőoktatási intézményben egybeszámítják, és így jön ki a közbeszerzési értékhatárt messze meghaladó éves kontingens. Pedig nem hiszem, hogy egy szép napsütéses reggelen maga az intézmény rektora ébredne azzal az ellenállhatatlan késztetéssel, hogy azonnal rendeljen mondjuk 5 gramm (±)-α-metil-(4-tetrazolilfenil)-glicint és mellé, de feltétlenül, 50 gramm ammónium-titanil-szulfát-pentahidrátot. Bizonyára a két rendelés közül az egyik egy jobb sorsra érdemes biokémikus kolléga vágya, a másikat pedig egy hasonló sorsú szervetlen kémikus szeretné, akik talán azt se tudják egymásról, hogy léteznek... Valószínűleg e kollégák évente költhetnek maximum néhány százezer forintot vegyszerre, és rendeljenek bárkitől is, nem hinném, hogy a cég képviselője jövőbeli vásárlások reményében, mondjuk, luxusutazással kedveskedne nekik karácsonyra.
Ha viszont egybeszámítják a vegyszerrendeléseket intézményi szinten pusztán azért, mert az intézménynek egyetlen bankszámlaszáma van az államkincstárnál, ami fölött a rektor diszponál – és innentől mindegy, hogy vegyszerről vagy valami másról beszélünk –, akkor a közbeszerzési határt már jócskán meghaladó összeg miatt lehet, hogy korrupciós nyomás alá kerül az az illető, aki az intézmény részéről a közbeszerzésért versenyzőkkel tárgyal. Mert őt már érdemes megkörnyékezni! Így lesz az eredetileg korrupciót megelőző szándékból a korrupciónak megágyazó eljárásrend.
Különösen érthetetlen az utaztatási szolgáltatások esete. Számos példát lehetne említeni a közbeszerzési eljárásban jóval drágábban kínált szállásköltségekről. Jelenleg azért fizetünk közbeszerzési felárat, hogy drágábban utazhassunk. Senki sem érdekelt jobban abban, hogy kedvező árú és mégis minőségi szállást, repülőjegyet stb. találjon magának, mint maga az utazó! És ez az utazó biztosan nem utazik el évente milliókat, és semmi köze nincs az intézményéből szintén utazó kollégákhoz, akik utazásait egybeszámítják az övével, emiatt kijelölnek egy, azaz egy darab utazási irodát, amely persze nagy örömmel élvezi a piaci versenytől mentes megbízások tömkelegét.
Az egybeszámítás tehát egy olyan része a közbeszerzési szabályrendszernek, amelynek ésszerűsítése már önmagában is nagyon jelentősen csökkentené a megrendelő kollégák adrenalinszintjét.
De a probléma azért általánosabban is jelentkezik. Mert mekkora is a közbeszerzési értékhatár? Kedves Igen Tisztelt Döntéshozó, évi hány milliótól nem bízol bennünk? És egyáltalán, miért nem bízol bennünk? Ugyanis, kérdem én, ha pl. egy egyetemi tanár, aki számos helyen megmérettetett, számos akadályt átugrott azért, hogy egyetemi tanár lehessen, és megannyi testület, bizottság (nem feledve magát az államelnököt!) állásfoglalása alapján megkapta a besorolást, hogy ilyen minőségben dolgozhasson, ugyan miért nem bíznak benne annyira, hogy megengedjék neki, hogy urambocsá!, ha szüksége van egy új PC-re, akkor elugorjon mondjuk a legközelebbi szaküzletbe és vegyen egyet? Miért kell már nevetségesen kis értékű vásárlások esetén is szemlesütve tűrnie közbeszerzési szakértők, pénzügyi ellenjegyzők és auditorok kekeckedéseit, ahelyett, hogy elég lenne a szava, hogy igen, erre az eszközre, szolgáltatásra ezt a pénzt rá lehet szánni, mert én, X. Y. egyetemi tanár úgy ítélem meg. És itt válik a folyamat a bosszantáson fölül megaláztatássá.
De túl az akár személyes sértésnek is tekinthető eljárásrenden, sokkal nagyobb baj, hogy a közpénzek törvénytelen elköltését mindenáron megelőzni akaró izzadságszagú erőfeszítések odavezetnek, hogy az erre fenntartott apparátus költségei és a működés ellehetetlenülése miatti veszteség maga valósítja meg a közpénzek elherdálását. Vajon nem lenne jobb egy olyan rendszer, amelyben minimális ellenőrzés mellett békén hagyják az érintetteket, hogy csinálják, amit jónak látnak, ha már valamilyen módon (választás vagy szakmai érdemek alapján) arra érdemesültek, hogy közpénzeket kezeljenek, de példás büntetés lebegjen Damoklesz kardjaként a fejük felett, ha mégis valami törvénytelenséget követnének el?
Kedves Igen Tisztelt Döntéshozó! Remélem, eljutnak hozzád e gondolatok, és belátod, hogy a jelenlegi közbeszerzési szabályokon változtatni szükséges. Úgy gondolom – még ha ezzel meg is sértelek –, hogy nincs hiba abban a logikában, miszerint az egymástól függetlenül beszerzést kezdeményezők vásárlásait egybeszámítani egyenesen káros, mert ez nem megelőzi, hanem erősíti a korrupciót, és ha ezt nem ismered el, akkor két eset lehetséges: vagy mégsem vagy olyan bölcs, mint amilyennek lenned illene, vagy pedig te vagy a legkorruptabb ebben az egész történetben. Egyik se öröm.
De titkon azt remélem, belátod a változtatás szükségességét, mert ha mégsem, akkor a közbeszerzés marad az, ami ma is: az oktatók, kutatók munkáját ellehetetlenítő, az eredeti célját tekintve totálisan a visszájára fordult, aljas, cinikus közbosszantás.
