Nincs rá semmi okunk, de tételezzük fel, hogy Kövér László minapi tirádájában van némi logika, és tényleg egyfajta világháborúnak tekinthetjük a mostani nemzetközi konfliktusokat. Ebből meg abból, hogy az amerikaiak úgysem szeretnek minket (pontosabban őket, de ezt is toljuk félre egy pillanatra), szerinte az következik, hogy Magyarországnak Kelet-Közép-Európában kell szövetségeseket keresnie. Remek gondolat!
Ott van rögtön Románia. Bukarestben biztosan a szövetségeskeresés jelének tekintik, hogy az Országházon Erdély lobogóját lengeti a szél. A lengyelek nyilván meg fogják érteni, hogy voltaképpen velük akarunk jóban lenni, amikor az orosz érdekek trójai falovaként viselkedünk. Remélhetőleg a baltikumiak is rájöttek már, hogy csakis a kapcsolatok erősítése végett zártuk be tallinni nagykövetségünket. A csehek meg a szlovákok már szinte a zsebünkben vannak, a benesi dekrétumokon való rugózásunk is mutatja, mennyi a közös történelmünkben.
Nyilatkozatában Kövér idegen hatalmak bérenceként tüntette fel az utcán szervezkedőket. Nyilván arra gondol, hogy ők a Nyugatot kiszolgáló labancok, míg a kormányoldal a magyar érdekeket megtestesítő kuruc tábor. Csakhogy Thököly Imre, majd II. Rákóczi Ferenc egy utóvédharcot vívó keleti hatalom, Törökország hóna alól kuruckodott az akkor nem csupán az önkényt, de a katolicizmust, továbbá a nyugatias haladást is megtestesítő Habsburgokkal. Maga a kuruc szó is török eredetű, felkelőt jelent.
