galéria megtekintése

Kovács Zoltán igazsága

Az írás a Népszabadság
2015. 04. 14. számában
jelent meg.

Dr. Takács Imre

Kovács Zoltán, a kormány nemzetközi szóvivője igazságosnak tartja azt az egykulcsos személyi jövedelemadót, ami jelentősen növeli a társadalmi polarizációt, és ami hozzájárult ahhoz, hogy 2010 és 2013 között 7,2-szereséről 8,2-szeresére nőtt a legszegényebb és leggazdagabb egymillió jövedelme közötti szorzó. Kovács Zoltán az igazságosság megnyilvánulását látja abban is, hogy a családi adókedvezmény jobban segíti a nagy jövedelemmel rendelkező háztartásokat. A szóvivő igazságosnak tartja azt is, hogy a családi pótlékot évek óta nem növelték.

Pogátsa Zoltán közgazdász Magyarország az igazságtalanság és gyermekszegénység országa című írásában rámutat arra, hogy 2008-ban a magyar gyermekek 34,1 százaléka, az Orbán-kormány időszakában pedig 43 százaléka volt társadalmi kirekesztettségben. 2008-ban a magyar gyermekek 24,4 százaléka élt anyagi nélkülözésben, 2014-ben 35 százaléka. Ezen a területen még Romániában is kedvezőbb a gyermekek ellátottsága.

A kormány szócsöve szerint igazságos az is, hogy a devizahitelesek végtörlesztését a jelentős jövedelemmel rendelkezők számára biztosították a legkedvezőbb formában. Kovács Zoltán szerint az is igazságos, hogy a rezsicsökkentés sokkal jobban segíti a luxuslakásban élőket. A szóvivő a társadalmi igazságossággal összeegyeztethetőnek képzeli azt is, hogy a 2015. évi nyugdíjemelés nem a nyugdíjas fogyasztói kosár árváltozása szerint valósult meg. Azt is helyénvalónak tartja, hogy egyre jobban nő a különbség az átlagkereset és átlagnyugdíj között az utóbbi rovására.

 

A kormány szócsöve szerint az is a társadalmi igazságosságot jelenti, hogy jóval nagyobb az esélye a magas jövedelemmel rendelkezőknek a gyógyulásra a magánklinikákon. Kovács Zoltán szerint az is társadalmi igazságosság, hogy 2015-től nincs közgyógyellátás, lakhatási támogatás, a szociális támogatást pedig a pénzszűkében szenvedő önkormányzatoknak kell előteremteni. Az OECD az EU 24 országában megvizsgálta a szociális kiadásokat és megállapította, hogy 2007 és 2014 között csak hazánkban csökkentek a szociális kiadások.

Eddig mindig meghallgattam a szóvivő gondolatait, ezután nem teszek így, ezzel egészségemet is óvom.

Dr. Takács Imre, Hajdúszoboszló

*

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.