galéria megtekintése

Kötéltánc

Az írás a Népszabadság
2014. 09. 20. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

Nagy mélység fölé kifeszített kötélen egyensúlyoz Tarlós István, s vele Budapest, bár a városlakó nem tud erről.

Abban azért talán lehet bízni, hogy a főpolgármester tisztában van ezekkel. Vélhetőleg a folyamatban lévő Siemens-perekről is tudott, amikor bejelentette, hogy a német cég a többmilliárdos felár ellenében lemond minden kötbérköveteléséről.

De nem mondott le. Tarlós István talán csak nem akarta a fővárosiakat feleslegesen zaklatni azokkal a nagy számokkal. Biztosan ezért nem beszélt a részletekről a 3-as metró felújításáról szóló közgyűlésen sem. Elvégre a képviselők már úgyis izgatottak a kampány miatt. Ő meg nem, hiszen úgyis nyer. Nyugtatgat is mindenkit: igen, a 3-as metrót fel fogja újítani a város uniós pénzből, kormánytámogatásból vagy anélkül.

 

A bankhitel miatt se aggódjon senki, meglesz az is. Azután meg visszafizetjük. De miből? Mondjuk, a dugódíjból, persze, de annak a bevezetését egy parlamenti döntés megtiltotta. Az unió meg előírja. De nem ez az egyetlen ilyen ügy. Miközben Lázár János az állatkertre mutogat, hogy oda megy majd pénz, a várost valamiért elfelejtették megkérdezni, hogy kéri-e ezt. Ez valahogy nem volt szempont.

A BKV összeomlása sem az. Legfeljebb majd államosítják, ahogy a gázműveket, a kórházakat és az iskolákat. Tarlós István azzal hárít, hogy mindez nem a város döntése. A baj az, hogy egyre kevesebb dologról dönthetünk. Mert az muzsikáltat, aki a pénzt dobja bele a kalapba. S valóban a kormányé a pénzt markoló „kéz”. Csakhogy: abba a tenyérbe a fővárosiak hordják a pénzt. Itt állítják elő a GDP 38 százalékát, miközben a város vezetője és a kormány mégis úgy kezeli a lakosokat, mintha hisztis gyerekek volnának.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.