Lehet persze azt mondani, hogy a megszorítások nem működnek Görögországban, mert tényleg nem működnek, hatodik éve zsugorodik a gazdaság, a munkanélküliség az egekben – szóval ebből elég. Elég: ennyit mondott a fess, jó svádájú, dinamikus Alekszisz Ciprasz is, a negyvenéves kormányfő, lám, milyen laza, még nyakkendőt sem köt soha. Volt egy pillanat, nem is pillanat, inkább hetek, amikor mindenki elhitte, hogy most valami más jön. Az új athéni kormányban csupa új arc, sőt nemcsak új, hanem ártatlan is; a hagyományos politikai pártok ellenzékbe szorultak, a nagy politikusi dinasztiák és a velejéig korrupt vezetés kora leáldozott. Majd Ciprasz megmutatja.
Ehhez képest ott tartunk, hogy a nyakkendő nélküli Sziriza-vezér megrémíti most már nemcsak az uniós intézményeket és az európai politikai elitet, hanem a görög lakosságot is. Öt hónapon át intenzíven alkudozott a nemzetközi hitelezőkkel, és a legutolsó pillanatban, amikor mindjárt lejár a Görögországot pénzügyi lélegeztetőgépen tartó mentőprogram, kukába dobott minden eddigi egyezséget, hogy bejelenthesse: legyen inkább népszavazás, döntsön a nép, de ő előre kéri a népet, hogy utasítsa el az EU és az IMF javaslatait.
Ki tudja, ki mit gondol a felelős politikusi magatartásról, én nem ezt. Mert lehetnek Ciprasznak kiváló ötletei arról, hogyan rántsunk vissza a szakadék széléről egy pénzügyi csődben vergődő országot, ám ezek az ötletek valahogy nem bukkantak fel az európai közbeszédben. Már az is rossz előjel volt, hogy a baloldali Sziriza „összebútorozott” egy apró nacionalista-populista párttal, amellyel a koalíciókötés egyetlen közös alapja a megszorítások hangos ellenzése. S azóta a Sziriza e pártocskával együtt ontja magából a megdöbbentő üzeneteket.
