Köszönet az Európai Parlamentnek

Bár ez a válaszcikk csak napokkal később tud megjelenni, amikor már tudni lehet, kik lesznek az új EP magyar képviselői, mégis érdemes néhány példán keresztül szemléltetni, hogy működik az EP, mi a jelentősége az ott folyó tevékenységnek. Bár a következő években más témák kerülnek majd terítékre, ezek a példák segíthetik az újonnan megválasztottak felkészülését, valamint a közvéleményt is abban, hogy mit érdemes számon kérni a képviselőkön.

A 2009–14-es ciklus egyik legnagyobb munkaügyi vitája a kiküldött munkavállalókról szólt. A bizottság 2012 tavaszán terjesztett be javaslatot, amely a cégeik által más országokba küldött dolgozók jobb védelméről, ezzel kapcsolatos visszaélések kiküszöböléséről szólt. Számszerűen több a kiküldött lengyel és német munkavállaló, mint a magyar. De az, hogy aki ilyen formában dolgozik (építőiparban, húsiparban stb.), nagyobb biztonsággal megkapja a neki járó juttatásokat, és ne válhasson csalók áldozatává, magyar érdek is.

A kezdeményezés joga természetesen a bizottságé volt ebben az esetben is, de vajon – ahogy Pócs Balázs írja – csak a tagországokat „szondázza-e meg” a bizottság ilyen esetben? Nem! Értelemszerűen a parlamentet is, meg azokat az érdekelt feleket (ez esetben a munkáltatói és munkavállalói szervezeteket), akiknek a véleménye a későbbi vitában számít majd.

A bizottsági kezdeményezés után a kiküldött munkavállalókról szóló vita két ellentétes irányban haladt a parlamentben és a tanácsban. Az EP több ellenőrzést, szélesebb körű felülvizsgálatot akart volna; a tanács úgy látta, hogy a bizottság túl messzire megy. Aztán – ahogy a tagállamokban változtak a kormányok 2012–13 folyamán, majd ennek nyomán a tanács összetétele is módosult –, a tanács álláspontja közelebb került nemcsak az eredeti bizottsági javaslathoz, hanem egyes kérdésekben az EP ambiciózusabb álláspontjához is.

A tanácsban – drámai jelenetek után – decemberben kompromisszum született, majd három hónap telt el azzal, hogy a részleteket a tanács és a parlament delegációi összecsiszolták. Ezt követte a folyamatot lezáró szavazás.

Mi volt az EP szerepe ebben a folyamatban? Kamu? Álca? Éppen hogy nem! Az EP másfél éven át élve tartotta a bizottsági javaslatnak azokat az elemeit, amelyek nélkül nem születhetett volna kiegyensúlyozott, a gyakorlatban tényleges javulást hozó eredmény. Viták nyilván lesznek ezután is, de azt, hogy az EU intézményei ne tettek volna meg mindent az egy-másfél millió kiküldött munkavállaló helyzetének rendbetételéért, azt nem lehet mondani. Így az új jogszabály is minden bizonnyal stabilabb és tartósabb lesz, mintha a tanács (parlament nélkül) az első reakció alapján gyors döntést hozott volna.

Nézzünk egy másik példát! A most záruló ciklus egyik fő feladata volt az új, hétéves költségvetés kidolgozása és elfogadása. Ennek részeként a bizottság javasolta, hogy az Európai Szociális Alap (ESZA) nagyságát a teljes kohéziós támogatás 25 százalékában határozza meg az EU. Ilyen minimum korábban nem volt, a tagországok maguk döntöttek, és mivel a humántőke-beruházás megtérülési ideje hosszú, az ESZA részaránya húsz éven keresztül csökkent. Az Európa 2020 stratégia célkitűzéseire épített költségvetési javaslatban fontos szerepe volt a minimális ESZA-aránynak.

Az EP támogatta a 25 százalékos EU-szintű minimumot (ami tehát országonként egészen eltérő érték lehet), míg a tanács egyáltalán nem akart ilyen meghatározást. A főösszeget illetően az Európai Tanács mondta ki a döntő szót, s ez – a bizottsági javaslattól eltérően – az EU-költségvetés csökkentését jelentette. (Hiába „szondázott” a bizottság, a tanácsi hangulat más volt 2013 elején, mint 2011 nyarán.) Ugyanakkor számos fontos kérdésben érvényesült az EP akarata. Így például lett minimális ESZA-arány (még ha nem is a bizottság által javasolt 25 százalék, hanem 23,1). Ez lehetővé teszi az évtizedes erózió megállítását, a tagországok pedig a minimumnál többet is fordíthatnak például szakképzésre vagy munkahelyteremtésre, ha így látják jónak.

A költségvetési vita olyan példákkal is szolgál, ahol a tanácsban lényegében patthelyzet volt az egymással vitázó tagországok között, de mivel az EP-nek egyértelmű volt az álláspontja, ehhez igazodott aztán a végső döntés. Ilyen volt a leginkább nélkülözők segélyezését (például élelmiszer-juttatás formájában) támogató alap (FEAD), amely több nagy tagállam tiltakozása ellenére mégiscsak létrejött, sőt az EP kiállásának köszönhetően nem 2,5 milliárd, hanem 3,8 milliárd eurós kerettel. Ez az eredmény különösen fontos olyan országoknak, ahol az elmúlt években jelentősen nőtt a szegénység – sajnos ezek közé tartozik Magyarország is.

Vitán fölül áll, hogy a fenti példák mindegyikénél a tanács erősebb volt, mint a parlament. Jelenti-e ez azt, hogy egyáltalán nem számított a parlament véleménye? Nem! Az EP véleményét nem lehetett figyelmen kívül hagyni, sőt, fontos részletekben igazodni kellett hozzá. Ugyanez vonatkozik majd a bizottsági elnök megválasztására is. Az Európai Tanácsé a főszerep, de nem lehet figyelmen kívül hagyni az EP álláspontját. A biztosokat is a tagországok kormányfői jelölik, de az EP ki tudja szűrni azokat a jelölteket, akikkel szemben komoly kételyek és kifogások merülnek fel.

Igaz ugyanakkor, hogy csak az EP-n keresztül nem lehet felszámolni az EU demokratikus deficitjét. Ehhez kell a bizottság munkájának nagyobb átláthatósága, szociális partnerek és civil szervezetek folyamatos részvétele. Különösen a szorosabb gazdaságpolitikai koordináció miatt fontos, hogy a nemzeti parlamentek is részesei legyenek az EU fölötti ellenőrzésnek.

Az EP lenézése egyúttal a pártpolitika alábecsülését is jelenti. Márpedig az EP-ben megjelenő pártcsaládok az EU szintjén is ellátják ugyanazt a funkciót, mint nemzeti szinten: megformálják a politikai alternatívákat, fontossági sorrendbe rendezik a közös feladatokat, összekapcsolják a döntési szinteket az állampolgárokkal. Már amennyiben az állampolgárok erre igényt tartanak.

A 28 tagállamot a mélyülő integráció, valamint a világgazdasági és -politikai kihívások egyre inkább egymásra utalttá teszik. Ez nem azt jelenti, hogy mindenről uniós szinten kell dönteni, de az uniós együttműködés ilyen vagy olyan formája szinte mindenre kiterjed ma már. Arra kell törekedni, hogy az EU állampolgárai ezt minél inkább átlássák, és igényeljék a közös döntések demokratikus ellenőrzését, azokban való részvételt. Például az Európai Parlamenten keresztül.

A szerző az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős biztosa

***

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

                                                                        – – –

Természetesen nem írtam – és nem is gondolom –, hogy az Európai Parlament „szerepe, súlya a nullával egyenlő”. Azt viszont fenntartom – és ezt próbáltam a cikkben elmagyarázni –, hogy az uniós intézményi háromszögben az EP csak a harmadik legbefolyásosabb intézmény, a tanács és az Európai Bizottság után. Lényegesnek tartottam felhívni a figyelmet arra is, hogy a messze legnagyobb hatalommal bíró intézmény, a tanács nemzeti, odahaza megválasztott politikusokból (miniszterekből, kormányfőkből) áll. Mindezek után is azt a következtetést vontam le, hogy érdemes részt venni az EP-választásokon, csak nem árt tudni, hogy az Európai Parlament súlya és hatásköre teljesen más, mint egy nemzeti parlamenté.

Pócs Balázs