Mindezek után nem értem a kormányfő nyilatkozatát, miszerint örülnünk kell, hogy Oroszország és hazánk között van egy másik ország is: nem szeretné, ha közvetlen szomszédságban lennénk velük. Miért? Talán mégis félnünk kellene a hazánknak korábban – enyhén szólva – sok „megpróbáltatást” okozó országtól? Hogy a nyugati országokban munkát vállaló vagy tanuló csaknem 350 ezer polgártársunk miért a hanyatló és nem az őket állítólag hamarosan túlszárnyaló országokat választotta, rejtély.
Folyamatosan kritizáljuk a nyilvánosság elől el nem zárkózó, rendkívül képzett és nagy becsben tartott amerikai ügyvivőt, diplomáciai amatőrségünket bizonyítván „fecninek” tekintjük a korrupciógyanús ügyletekről szóló, szokásos diplomáciai formában átadott amerikai feljegyzést.
Mindezek után pozitív változásnak kell tekintenünk a miniszterelnök november 14-én, az Amerikai Kereskedelmi Kamara 25 éves jubileumi rendezvényén elmondott beszédét. Eszerint: „Magyarország és az Egyesült Államok jó gazdasági partnerei egymásnak”. (Közbevetőleg: az Origón olvasható hír szerint 2010 óta ezer amerikai cég hagyta itt Magyarországot.) „Az amerikai és a magyar nép között barátság van.” Mindezt elősegítették azok a kivándorolt magyarok, köztük a kiváló tudósok, akik „nyomot hagytak az amerikai politikai, gazdasági, tudományos és kulturális életben…”.
Ehhez csak azt lehetne hozzátenni, hogy ezek a kiemelkedően tehetséges emberek nem azért emigráltak, mert nem szerették hazájukat, hanem azért, mert ha itthon maradnak, jelentős részük jó eséllyel, a magyar állam közreműködésével valamelyik koncentrációs táborban pusztult volna el a kiemelkedő tehetségével együtt. Teljesen egyet lehet a miniszterelnökkel érteni abban, hogy „erős közösséget a szabadságban élő, a szabadon vállalkozó egyének hozhatnak létre”.
Bizony nem mindegy, hogy a vezetők, a kormányok milyen életkörülményeket teremtenek polgáraik számára. Jól használják-e fel az ország által megtermelt javakat és az EU-tól kapott hatalmas támogatást. Megtettek és megtesznek-e mindent, hogy hazánk valamennyi (!) polgára megfelelő életkörülmények között éljen, jól érezze magát a szülőföldjén, és megélhetése érdekében ne más országban keresse a boldogulását. Hiszen nemcsak a milliárdosaink, sikeres vállalkozóink, hanem a nyomorúságos körülmények között élő, munka és kereset nélkül tengődő polgáraink is magyarok. Elkeserítő arról olvasni, hogy hazánkban milliók élnek mélyszegénységben.
Amit én a kormányfői beszédekből, a programokból hiányolok, annak vázolása: hogyan próbálják megvalósítani a „munkaalapú társadalmat” és azt a célkitűzést, hogy segély helyett munkát adjanak az embereknek. Feltételezem, hogy olyan munkáról beszélnek, amiből gyermekeikkel együtt meg tudnak élni. Nem tudom, hogy Kínában a parkokban és az utak mentén négyzetméterenként többen kapirgáló emberek képesek-e ezért a munkáért kapott összegből ellátni a családjukat, de hogy nálunk nem, az biztos. Mi nem írhatjuk le a tízmilliós magyarság leszakadt rétegeit, mi nem engedhetjük meg, hogy a gyerekek éhezzenek. Halaszthatatlan feladat lenne konkrét program kidolgozása a leszakadt északkeleti régiók fokozatos felzárkózásának elősegítésére. Kételkedem benne, hogy az EU-tól kapott (?) 40 milliárdnak valóban a Győr közelében lévő Audi autógyár bővítésének támogatása lenne a legjobb felhasználási módja. Alig hihető, hogy az országnak ebben a fejlett részében több ezer ember várna új munkaalkalomra, hiszen már most is szép számmal jönnek át hozzánk dolgozni szlovák állampolgárok. Ha már nem volt lehetőségünk, hogy a fenti összeget a magyar légitársaság megmentésére fordítsuk, miért nem az északkeleti régió felzárkózását segítjük vele? Alig hihető, hogy ezzel az EU nem értene egyet. Természetesen ehhez az is szükséges, hogy az ott élők tanulását, szakképzését támogassuk. Egyébként ebben az országrészben sem a „munkaalapú társadalom”, sem a „segély helyett munkát” program megvalósítására nem látok esélyt.
Meggyőződésem, hogy egy barátságos, békés beszéd ma már nem elégséges hazánk régi hitelének helyreállításához. Ha a kormány az életünket, jövőnket befolyásoló döntések előtt továbbra sem kommunikál az érintett társadalmi szervezetekkel, például a szakszervezetekkel, ha nem próbál a demokráciák elvárásainak megfelelni legalább annyira, mint 1998–2002 között, ha nem tanul az átgondolatlan internetadó bevezetésével kapcsolatban kirobbant felháborodásból, ha az amerikaiak által szóvá tett ügyekben nem történik semmi érdemleges változás, ha nem keresi meg és nem váltja le a korrupt tisztviselőket, ha az Egyesült Államok elnökeivel kapcsolatban a kormányközeli sajtóban olyan állítás jelenik meg, mely szerint „…lehetséges, hogy a világ legnagyobb terroristája az Egyesült Államok mindenkori elnöke…”, és ha a jól dotált publicistáik a hazai közvélemény befolyásolásában a szabadságharc folytatására buzdítanak, akkor bizony teljesen reménytelen a két ország közötti régi barátság újraélesztése.
A szerző kémikus, akadémikus, a Nemzeti Kör tagja
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
