galéria megtekintése

Korán érő nemzedék

Az írás a Népszabadság
2015. 10. 31. számában
jelent meg.


Megyesi Gusztáv
Népszabadság

Nyolcéves kisfiút hallgatna ki tanúként az adó- és vámhivatal egy gazdasági bűnügyben, jelenti a Blikk, s idézi is a gyereknek küldött levél elejét: „Tájékoztatom, hogy hatóságunk a fenti számon folytat nyomozást a Btk. 310 § (1) bekezdésébe ütköző és aszerint minősülő költségvetési csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.”

Majd a hivatal arra kéri a kisfiút, hogy írjon le mindent az ügyről. Mielőtt bárki azzal állna elő, hogy ez már az új adóvezér, Tállai államtitkár szellemének a megnyilvánulása, vagy hogy nyilván csak névelírásról van szó, másnak szánták a levelet, jelezzük, hogy az adó- és vámhivatalnak komoly gépei vannak, amelyek kizárják a tévedést, miként Tállai államtitkár reformjai is csak ezután kezdenek el működni.

Hanem vegyük észre a következőket: festhet a PISA igen tragikus képet a magyar kisiskolások szövegértéséről, létezik Magyarországon hivatal, amelyik feltételezi, hogy a kisiskolás korosztály nemhogy megérti az amúgy a hivatal számára is érthetetlen hivatali levelet, de még válaszolni is tud rá. És egyszersmind azt is feltételezi, hogy egy átlagos magyar kisfiú tökéletesen tisztában lehet a gazdasági természetű csalások különféle praktikáival, sőt azokat fel is ismeri, s csak azért nem megy egyből följelentést tenni, mert ahhoz nem éri fel az ügyfélszolgálat pultját.

 

Más értelmezés szerint viszont a most már tetőtől talpáig korrupt Magyarországon a gazdasági bűnözés elérte a nyolcéves korosztályt is, s az alsó tagozatos iskolások olyan otthonosan mozognak a gazdasági bűnözők társaságában, mint otthon a születésnapi zsúron. Igaz, mindezt már előre látni lehetett. Ha csak ezt az évet vesszük, tavasszal egyre több jel mutatott arra, hogy a fiatalság már a lehető legkorábban bekapcsolódik a NER vérkeringésébe.

Csak pár példát említve: Kisteleken, majd Mórahalmon óvodások kampányoltak szakszerűen a kormányablak mellett, sőt a mórahalmi polgármester büszkén mesélte, hogy óvodáscsoportja „szinte minden egyes beruházás megnyitóján fellép”. Kazincbarcikán a város szennyvíztelepén vettek részt ünnepségen szintén óvodások, Putnokon a zuhogó esőben Balog miniszter esernyő alól mondott beszédét hallgatták elmélyülten egy szál atlétában.

A gyermektársadalom ma már olyannyira sokrétűen képzett, s annyi mindent látott már az életben, hogy nem meglepetés két fideszes képviselő törvényjavaslata, miszerint tizenévesek is hadd lehessenek polgárőrök. Azt, hogy nyíradonyi óvodások köszöntötték fel munkahelyén Tasó László államtitkárt a születésnapján, nem azért említjük, hogy vitát nyissunk a gyermekágazatban rejlő további lehetőségekről, hanem hogy helyet adjunk a helyi önkormányzat tiltakozásának, miszerint nem igaz, hogy „óvodásokat vezényeltek az államtitkárhoz”, ergo az óvodások maguktól mentek, hiszen egy egészséges óvodás a karácsony, valamint a saját születésnapja mellett Tasó államtitkárét is számon tartja.

Ami viszont a nyolcéves kisfiút illeti, kiderült, hogy a gyerek apja öt évvel ezelőtt egy törtfehér sarokgarnitúrát vásárolt gyermeke nevére interneten egy mára adócsalással gyanúsított cégtől, így érthető, hogy a NAV miért ragaszkodik a kisfiú kihallgatásához. Minthogy a gyerek akkoriban hároméves volt, erősen feltételezhető, hogy részletes tanúvallomást ad majd a bútorkereskedő cég szabálytalan könyvelési gyakorlatáról, hamis mérlegfőkönyvéről, és ha már ott van, felfedi a fátylat az ágazatban elburjánzó további áfacsalásokról és számlakibocsátási disznóságokról.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.