A kormányszóvivő persze nem fogalmazott ilyen egyenesen, a tandíjat konkrétan letagadta, de a diákok átláttak a szitán, nemhiába tanultak oly sokat: hogyha harmadára csökkentik az államilag finanszírozott helyek számát, a többi helyért viszont pénzt kérnek, akkor tandíjat kell fizetni, még ha azt a kormány diákhitelnek nevezi is.
Jelentős megmozdulások kezdődtek, a diákok a rektorokkal és az oktatókkal összefogva több kérdésben meghátrálásra kényszerítették a kormányt. Megbuktatták az akkori felsőoktatásért felelős államtitkárt, megakadályozták a tandíj ilyen jellegű bevezetését, és még azt is elérték, hogy a kormányfő ellátogasson egy romkocsmába, ahol rezzenéstelen arccal hirdette meg az ellenkezőjét annak, mint amit 24 órával azelőtt képviselt, egyben annak is, amit majd néhány hónap múlva fog képviselni, amikorra a diákok és oktatók közti szövetséget a maguk eszközeivel felbomlasztották.
Nyugtatóként megígérték, hogy érdemi párbeszéd indul a felsőoktatás szereplői között. Kinevezték Klinghammer Istvánt, összehívták a felsőoktatási kerekasztalt, és onnan kezdve egyeztettek. Vagy úgy csináltak. Mert azt, amit a kerekasztal körül ülők összeállítottak, nem vitte parlament elé a kormány. Párbeszéd volt, de a kormányfőnek nem tetszett az eredménye.
És akkor itt a fordulat: egy új jogszabály a régi módszerekkel. A beígért egyeztetést mellőzve a kormány beterjesztetett egy törvényt, amely gyakorlatilag megszünteti az egyetemi autonómiát. Volt, nincs.
A felsőoktatásból is központosított rendszert csinálnak, ahogy ezt a közoktatásban és az egészségügyben már megtették. Jönnek a komisszárok, vagyis a kancellárok, akik között nagy valószínűséggel sok megbízható fideszes káderrel találkozhatunk. Kisebb parlament, több álláskereső.
Mit szól ehhez a leendő államtitkár? Látta a tervezetet? Egyetért vele? Szerinte a kollégáinak is tetszik, akik közé tegnap még tartozott és valamikor újra fog?
Az egyetemek világát alapjaiban átalakító tervezet úgy került a parlament elé, hogy az ágazatért felelős államtitkárt még nem is nevezte ki a miniszter. Ezek után minek is kinevezni, ez a poszt éppoly felesleges, mint a kerekasztal, hiszen úgyis mindig annak az akarata érvényesül, aki annyit mondott választási ígéretnek, hogy folytatjuk. És valóban.
