galéria megtekintése

Kobani, kőhalom

Az írás a Népszabadság
2015. 01. 30. számában
jelent meg.


Miklós Gábor
Népszabadság

Visszatérnének a menekültek Törökországból a felszabadított Kobaniba, jelentették a hírügynökségek. Eddig alig hallottunk olyasmiről, hogy a háború sújtotta Szíriába visszakívánkozott volna akár egyetlen menekült is, ezért különösen jó ez a hír.

Szíriában a helyzet tragikus, sok tízezer a halott, nélkülözés van, betegség, létbizonytalanság. Szétesett a világ. Ezt hallottam a nyáron, amikor a török–szír határ békés oldalán jártam, kurd menekült családok között. Őket törökországi kurdok fogadták be, kaptak fedelet, némi élelmet, védelmet. E körben erős a szolidaritás. Kétszázezren menekültek Kobaniból Törökországba. Feltehetően azért mennének haza, mert ott immár a sajátjaik között lennének, s bíznak az újjáépítésben.

A négy hónapos ostrom, az iszlamista martalócok rombolása tönkretette a várost. A szíriai kurdok a polgárháború első éveit viszonylagos békében vészelték át hallgatólagos semlegességüknek köszönhetően. A helyi milícia azonban nem volt elég, amikor rájuk támadt az úgynevezett Iszlám Állam (IS). Nagy nehezen jutottak csak támogatáshoz az iraki kurd haderőtől, a törökországi kurd gerilláktól. A török hadsereg pedig a határról szemlélte a mészárlást.

 

Recep Tayyip Erdogan török vezető azt mondta, hadd gyilkolják egymást a banditák. Máskor azt fejtegette, hogy az iszlamista gyilkosok mégiscsak jobbak a baloldali (világi) kurd nacionalistáknál. Még Barack Obamánál is közbenjárt, hogy az USA ne támogassa légi csapásokkal és segéllyel a harcoló kurdokat. Törökország vezetői minimum kétarcú politikát folytatnak. Ezek a gesztusok megerősítik a gyanút, hogy valójában az IS gyilkosaival éreznek együtt.

Kobani felszabadulása viszont örömtüntetéseket váltott ki Törökország kurdlakta vidékein. Kobani az első, Öcalan a második – Skandálták a tüntetők Diyarbakirban. Talán. De ne feledjük el, nem sokkal korábban még nagyobb tüntetést verbuvált össze ugyanebben a városban a kurd iszlamista Hizbollah párt is a Charlie Hebdo ellen, Mohamed próféta becsületének védelmében. A törökországi kurd társadalom is megosztott, legalább annyian hívei a vallási konzervatív erőknek, mint a világi, nemzeti érzelmű baloldali pártoknak.

Kobani felszabadulása pedig nem csak kurd ügy. A szíriai polgárháborúban ez az első alkalom, hogy a dzsihadisták visszaszorulnak. Ebben a sikerben szerepe van a nyugati hatalmak légitámadásainak is persze. Tanulság, hogy az IS-t és társait csak széles összefogással lehet kiszorítani a térségből. Feltehetően újra kell gondolni a megbékélés lehetőségét Szíriában, mert a társadalom veszteségei már elviselhetetlenek, a térség is szétesőben, s a háború közvetve Európát fenyegeti. Kompromisszumokat kell kötniük a feleknek, harcolóknak és külső szemlélőknek, pénzelőknek. Engedni kell közben valamelyest az elvekből is, egyébként nincs többé Szíria.

Kobani jelkép lett. A martalócokat kiszorították, a lakosok hazatérnének. Város volt, most kőhalom. Soká lesz benne élet.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.