galéria megtekintése

Kő kövön marad

Az írás a Népszabadság
2014. 09. 09. számában
jelent meg.


N. Kósa Judit
Népszabadság

A Velencei Charta már nyolcéves volt, amikor L. Simon László a világra jött. Akkoriban persze senki sem sejtette, hogy éppen ő – foglalkozására nézve immár költő, borász és örökösnek látszó kultúrtótumfaktum – lesz az, aki pont az ötvenedik születésnapján a chartát a papírkosárba hajítja.

Kőhalom állott, most vár – Diósgyőrben
Kőhalom állott, most vár – Diósgyőrben
Konyhás István

Pedig így történt: az elmúlt napokban nem volt olyan sajtómegnyilatkozása a miniszterelnökségi államtitkárnak, amelyben a diósgyőri várfelújítás apropóján ne örvendezett volna afölött, hogy (idézet a Heti Válaszból): „túlléptünk végre azon az 1964-es Velencei Chartától uralkodó szemléleten, hogy a műemlékeket a meglévő állapotukban kell konzerválni, nem szabad őket rekonstruálni”.

 

Tudjuk jól, a Nemzeti Együttműködés Rendszere ebben nagyon jó – a túllépésben. Más kérdés, hogy amin ezek szerint „túlléptek”, az nem fél évszázados és nem is velencei, hanem tízéves és budapest–pécsi. 2004-ben találkoztak ugyanis Európa legjelesebb műemlékvédelmi szakértői éppen itt, Magyarországon, hogy felülvizsgálják a charta elveit, és arra jutottak, azok érvényesebbek, mint valaha.

A magyarok például úgy fogalmazták meg álláspontjukat, hogy a rekonstrukcióban minden megengedett, ami nem rombol épített értéket – a lényeg, hogy magas építészeti színvonalon történjék.

L. Simon László persze gondolhatja úgy, hogy egyedülállóan bátor dolgot vitt végbe (szerényebb megfogalmazásban: vittek végbe a szakemberek, akikhez a finisben újra kormányposzthoz jutván most felsorakozott) Diósgyőrben, de hogy az ottani „romból termet” térrekonstrukció nem előzmény nélküli, azt mindenki tudja, aki járt az utóbbi időben például Visegrádon. Ott a sokáig rommezőként ismert egykori királyi palota 2005 óta jelentős részben visszaépítve várja a látogatókat.

Amit L. Simon László ehhez az évtizedek óta zajló, heves szakmai vitákban formálódó szemléletváltozáshoz hozzátett, az nem több, mint fájó hiány. Ő volt az ugyanis, akinek előző, még a humántárcánál abszolvált államtitkársága idején egyetlen tollvonással felszámolták az örökségvédelmi szervezetet. És hiába mormolják most az orruk alatt, hogy rönonsz, hiába kalapálnak össze újfent valami hivatalfélét a szerteszórt szakértői egységekből, ez a rég szétvert engedélyező hatóság bázisa nélkül, erős kormányzati kontroll alatt legfeljebb tétován intésre emelt mutatóujjnak lesz mondható.

Ennek a jelentősége akkor érthető igazán, ha nem tévesztjük szem elől, hogy mi L. Simon László legfőbb feladata a kormányban. Ő a budai Vár megújításának (értsd: kormányzati célú hasznosításának) felelőse, ő lesz tehát az, aki majd – vélhetőleg a rá jellemző svunggal – dönt olyan fél-háromnegyed évszázada vitatott kérdésekben, mint a palota homlokzatának visszaállítása vagy a Honvéd Főparancsnokság rekonstrukciója. S minthogy mára ellehetetlenítette a hivatalos műemlékvédelmet és túllépett a Velencei Chartán is, csak imádkozhatunk, hogy ne ezúttal hagyja cserben a józansága. Mert ami végül megszületik, az évtizedekre, sőt századokra velünk marad.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.