Tudjuk jól, a Nemzeti Együttműködés Rendszere ebben nagyon jó – a túllépésben. Más kérdés, hogy amin ezek szerint „túlléptek”, az nem fél évszázados és nem is velencei, hanem tízéves és budapest–pécsi. 2004-ben találkoztak ugyanis Európa legjelesebb műemlékvédelmi szakértői éppen itt, Magyarországon, hogy felülvizsgálják a charta elveit, és arra jutottak, azok érvényesebbek, mint valaha.
A magyarok például úgy fogalmazták meg álláspontjukat, hogy a rekonstrukcióban minden megengedett, ami nem rombol épített értéket – a lényeg, hogy magas építészeti színvonalon történjék.
L. Simon László persze gondolhatja úgy, hogy egyedülállóan bátor dolgot vitt végbe (szerényebb megfogalmazásban: vittek végbe a szakemberek, akikhez a finisben újra kormányposzthoz jutván most felsorakozott) Diósgyőrben, de hogy az ottani „romból termet” térrekonstrukció nem előzmény nélküli, azt mindenki tudja, aki járt az utóbbi időben például Visegrádon. Ott a sokáig rommezőként ismert egykori királyi palota 2005 óta jelentős részben visszaépítve várja a látogatókat.
Amit L. Simon László ehhez az évtizedek óta zajló, heves szakmai vitákban formálódó szemléletváltozáshoz hozzátett, az nem több, mint fájó hiány. Ő volt az ugyanis, akinek előző, még a humántárcánál abszolvált államtitkársága idején egyetlen tollvonással felszámolták az örökségvédelmi szervezetet. És hiába mormolják most az orruk alatt, hogy rönonsz, hiába kalapálnak össze újfent valami hivatalfélét a szerteszórt szakértői egységekből, ez a rég szétvert engedélyező hatóság bázisa nélkül, erős kormányzati kontroll alatt legfeljebb tétován intésre emelt mutatóujjnak lesz mondható.
Ennek a jelentősége akkor érthető igazán, ha nem tévesztjük szem elől, hogy mi L. Simon László legfőbb feladata a kormányban. Ő a budai Vár megújításának (értsd: kormányzati célú hasznosításának) felelőse, ő lesz tehát az, aki majd – vélhetőleg a rá jellemző svunggal – dönt olyan fél-háromnegyed évszázada vitatott kérdésekben, mint a palota homlokzatának visszaállítása vagy a Honvéd Főparancsnokság rekonstrukciója. S minthogy mára ellehetetlenítette a hivatalos műemlékvédelmet és túllépett a Velencei Chartán is, csak imádkozhatunk, hogy ne ezúttal hagyja cserben a józansága. Mert ami végül megszületik, az évtizedekre, sőt századokra velünk marad.
