Szerte a világon a kormányok szakterületekre specializálódott minisztériumokból épülnek fel, ezekben koncentrálódik az adott ágazatra vonatkozó tudás és felelősség. Ám ritkán adódik olyan kormányzati ügy, amelyet egyetlen tárca önmagában képes lenne eldönteni. Bármelyik mezőgazdasági, építési, közlekedési vagy idegenforgalmi kérdésnek lehetnek pénzügyi, környezetvédelmi, energiaügyi, foglalkoztatási, egészségügyi, nemzetközi és egyéb feltételei vagy következményei.
A jó kormányzat mindezeket képes megjeleníteni, azaz rendelkezik olyan mélységben tagolt apparátussal, amely az ügyek minden ágát-bogát ismeri, a különféle szakmai szempontokat kifejti és ütközteti egymással. A kormány ezek alapján tud jól és körültekintően dönteni. Ez köztudott mindenki számára, aki valaha bármely szintű kormányzat közelében dolgozott.
Az egymásrautaltság, a szoros együttműködési kényszer miatt a kormányhivatalok a fővárosokon belül sem települnek szét, hanem szűkebb kormányzati negyedek alakultak ki, hogy a tárcaközi ügyintézés minél kevesebb költséggel és időveszteséggel folyjék.
A szakminisztériumok országon belüli széthordásának ötlete a legfrissebb hungaricum. Aki ezt a gondolatot felvetette, vagy – akár politikai számításból, akár szűk látókörű lokálpatriotizmusból – pártolja, az vajmi keveset ért a kormányzáshoz, és igen rossz végéről próbálja megoldani a vidék felzárkóztatásának és az államigazgatásba való bevonásának kérdését.
Internet- és videokonferenciák segítségével egyes ügyek intézését meg lehet ugyan gyorsítani, de a globális világ sokrétű ügyeinek intézésében a kormányzás ma sokkal inkább alkot szerves egészet, mint valaha.
Leginkább egy zenekarhoz vagy futballcsapathoz hasonlítható, amelyet nem lehet szólamonként vagy játékosonként más és más városokban működtetni és az összjátékot Skype-on kidolgozni. Bizonyos időt együttes munkával kell tölteni, mert a közös teljesítmény fontosabb az egyéni technikánál.
A kormány funkcionális egységének fenntartása és a hivatalok egymás közelében való elhelyezésemellett legalább hét fontos szempont szól, nézzük ezeket sorjában.
A legelső maga a kormány szerkezete, mivel ez a tárcaközi kapcsolatok sűrűségét is meghatározza. Magyarországon négy évvel ezelőtt igen furcsa helyzet állt elő: nemzetközi összevetésben feltűnően kevés lett a miniszter, viszont hemzsegnek az államtitkárok, a nyolc tárcavezetőre ma mintegy hatvan államtitkár jut.
A tárcák vezetésének első szintje mesterségesen leszűkített, ezért a második szint túlságosan népes. A funkcionális kapcsolatok összekuszálódtak, egy részük már nem „tárcaközi”, hanem „házon belül” intéződik (pl. az Emmiben vagy a NGM-ben), ami könnyen kiiktatja a szükséges szakmai konfliktusokat, más részük megmaradt kormányzati szinten.
Egyébként a tárcaközi egyeztetések minden szintet átszőnek, a kormánytisztviselők rendszeres napi kapcsolatban állnak más minisztériumokkal. Az országban szétköltözve mindez hallatlanul megnehezülne, a kormányzás egyik lényegi dimenziója őrlődne fel a megnövekedett távolságok miatt. A második, nem kevésbé fontos szempont a parlamenti kapcsolatok ápolása. A kormány közvetlenül az Országgyűlésnek felelős, az pedig az ágazatok, illetve kormányzati funkciók szerint szerveződő bizottságai által ellenőrzi a kormány munkáját.
A szoros kapcsolódás, a rendszeres parlamenti beszámolók miatt a minisztériumokkal együtt a megfelelő országgyűlési bizottságok is költözhetnének, ki-ki a megfelelő városba, ám a törvényhozás ugyanúgy nem szedhető szét alkotóelemeire, mint a kormány.
A tárcavezetők valójában a saját minisztériumuk és az Országgyűlés között ingáznak, hiszen a törvényjavaslatok előterjesztése, az interpellációkra való válaszok és egyéb teendők miatt a parlamenti üléseken is folyamatosan jelen kell lenniük.
A harmadik szempont a nemzetközi kapcsolatok ápolása. A diplomáciai érintkezések ma gyakoriak és rövidek. Egy-egy nemzetközi látogatásnak nem kerítenek nagy feneket, a hivatalos találkozók túlnyomó része egy-két nap alatt lezajlik, de egyre több a néhány órás külföldi tárgyalás is.
E tekintetben fontos a nemzetközi repülőtértől való távolság. Egy olyan minisztérium esetében, amely vonattal vagy autóval másfél-két órányi távolságra fekszik Ferihegytől, ez a körülmény a kiutazóknak teher (és többletköltség), az ide látogatóknak pedig egyenesen riasztó akadály lehet.
Az olyan külföldi delegáció pedig, amelynek több magyar minisztériummal akad dolga – ami nem ritka – az ország különféle városai között fog keringeni? Külön kérdés az Európai Unió közös kormányzásában való részvétel. A tíz uniós szakminiszteri tanácskozás, amely valójában tizenhat különféle ágazati felállásban működik, számtalan szakértői munkacsoportjával együtt heti lüktetésű ülésekre várja a magyar résztvevőket.
Egyes tárcák, köztük például a mezőgazdaság esetében az uniós döntésekben való közreműködés a napi munka része.
Az alig kétórás brüsszeli repülőúttal Budapest éppen azon az időhatáron helyezkedik el, ahonnan akár egy nap alatt – külön szállodaköltség nélkül – is lebonyolítható a részvétel. Ilyenkor még az is számít, hogy a Ferencvárosból félóra alatt ki lehet érni a repülőtérre, Hűvösvölgyből viszont egy órát kell számolni.
Távolabbi városok esetében nettó két-három órát hozzá kell adni az utazáshoz, ami egyértelműen több időt és költséget, közte drága szállodát jelent.
Negyedikként vegyük a kormány működésének költségeit általában. A kormányzati munkát a tárcák közötti együttműködés, az Országgyűléssel szemben fennálló kötelezettségek és a nemzetközi kapcsolatok rendszerén túl a média, a civil szervezetek és a választópolgárok iránti felelősség sűrű hálója veszi körül.
A kormány belső politikai és kommunikációs egysége is igen szoros együttműködést tételez fel, ebben a személyes megbeszélések, többoldalú tanácskozások fontos eszközként szolgálnak. Az ide-oda utazgatás szétzilálná a kormányzati munkát.
Amikor a német főváros az ország egyesítése után tíz évvel átköltözött Berlinbe, átmenetileg hátrahagytak Bonnban három tárcát (honvédelem, mezőgazdaság, fejlődő világ); és bár a két város között csupán egyórányi a repülőút, és óránként járnak gépek, akadozott az együttműködés. A magyar kormányzat földrajzi megosztottsága tetemes költségnövekedéssel járna, illetve takarékossági okokból az egyeztetési funkciók elsorvadásával. Az utóbbi anyagi kára nehezen mérhető, de valószínűleg nagyobb lenne a felduzzadó utazási kiadásoknál.
Ötödsorban a fővárosok mint funkcionális központok nem véletlenül alakultak ki, akár úgy is, hogy a kormányzati centrum nem feltétlenül az ország legnagyobb városába került (mint például Hága vagy Ankara). Az államnak egyértelmű politikai központra van szüksége. Budapest fekvése önmagában véve is nagy előny, összehasonlítva egy sor excentrikus helyzetű fővároséval (Bécs, Pozsony, Stockholm, Washington stb.).
A magyar főváros szinte az ország földrajzi közepén fekszik; ha innen bármely politikai funkció közelebb próbál lépni valamelyik országrészhez, azzal automatikusan távolodik másoktól. E tekintetben nem lehet úgy kedvezni egyeseknek, hogy más a kárát ne látná.
Hatodikként mérlegelni szükséges a költöztetési ötletnek az érintett tárcák személyi állományára gyakorolt hatását. A munkatársak szerződései nyilvánvalóan nem tartalmazzák azt az óriási kockázati tényezőt, amely az egész hivatal áthelyezéséből fakad. Márpedig a munkavégzés helyszínének megváltozása (ami másutt – pl. a katonaságnál, diplomatáknál stb. – természetes, és beépült a feltételrendszerbe) egész családok életvitelét és életstratégiáját boríthatja fel, házastársak és gyerek sorsát befolyásolja.
Az ingázást vagy a vidékre költözést valószínűleg sokan nem tudnák vállalni, ezért a káderállomány nagyarányú cseréjére kerülne sor (ami lehet a kormányzó többség egyik rejtett szándéka).
Egy hivatal minőségét egyebek között jól jellemzi az ún. intézményi emlékezet, amelyen a közösen őrzött tudást, gyakorlatot, rutint szoktuk érteni. Ezt az értéket az elmúlt két évtizedben a kormányváltások sokszor megtépázták, ám a költöztetés valószínűleg megadná neki a kegyelemdöfést.
Ha mindenáron költözni akarnak, akkor az egész kormányzat válaszon magának új székhelyet.
Végül hetedszer, egyes kormányhivatalok széttelepítése az országban nem maradna hatás nélkül a hatalmi ágak egyensúlyára nézve sem. A kormány szerepe egyébként is látványosan visszaszorult 2010 óta, egyrészt a nélküle, közvetlen képviselői indítványra benyújtott törvénytervezetek dömpingje, másrészt a minisztériumok nagy részének drasztikus összevonása miatt.
Egyes fontos tárcáknak a fővárosból való kitelepítése és a szoros egységet képező kormányzati kórusból való kiszakítása ezt a folyamatot tetézné.Meglehet, ez a politikai cél is ott rejtőzik a háttérben: a miniszterelnökség – és közvetlenül a kormányfő – hatalmi pozíciójának további erősítése a szakapparátusokkal szemben, illetve a politikai centrum még határozottabb áthelyezése a parlamenti többséghez.
Egyik sem szolgálja a hatalmi ágak demokratikus és kiegyensúlyozott együttműködését.
A minisztériumok kitelepítésének szándéka mögött semmilyen pozitív cél vagy nemzeti érdek nem fedezhető fel, a Budapestnek szánt (választási) fricska viszont súlyos következményekkel járna. A „főváros-vidék” konfliktus szítása egyébként is hamis próbálkozás, mindkettőnek megvan a maga sajátos szerepe és fontossága az ország életében.
A XIX. században kifejlődött állami egyközpontúság enyhítésére – a minisztériumok kitelepítésének őrült ötletén kívül – sok egyéb jó megoldás kínálkozik. Valóban nem szükséges minden központi funkciót a fővárosból gyakorolni, Németországban például az alkotmánybíróság Karlsruhéban székel.
Számos nyilvántartási, engedélyezési tevékenység (pl. mérésügy, szabványügy, közegészségügy stb.) is intézhető egyéb székhellyel. Persze itt is mérlegelni kell a többletköltségeket, az országon belüli megközelíthetőséget és a nemzetközi kapcsolatokat. Ha a kormány valóban közelebb akar kerülni a „vidékhez”, akkor tartson sűrűn kihelyezett üléseket szerte az országban, akár több napon át, de minden miniszter részvételével.
Azzal nem sokra menne egy város, hogy valamely elárvult tárca egymagában, a többiektől elszakítva odatelepül. Ha pedig mindenáron költözni akarnak, akkor az egész kormányzat válaszon magának új székhelyet. Ám a kiegyensúlyozott fekvés tekintetében Budapestnek kevés versenytársa akadna, és a főváros funkciójához egy saját nemzetközi repülőtér is hozzátartozik, napi járatokkal Európa és a világ nagy városaiba.
És az Országgyűlést se felejtsék el magukkal vinni, mert naponta szükségük lesz rá.
A szerző volt külügyminiszter és EU-biztos
