Senkit se tévesszen meg a látszat: a multicégek vezetői egy csöppet sem olyan pipogya alakok, mint amilyen előzékenynek, diplomatikusnak láttatják magukat. Látszatra ők lennének azok, akik itt évek óta mindent eltűrnek a kormánytól, válaszként csak együttműködési szándékukat bizonygatják az őket éppen ellehetetleníteni akaró hatalomnak, egy rövid pofonmentes időszakért cserébe készségesen odaállnak bármilyen apparatcsik mögé, pénzelnek Századvéget, kormánybarát reklámcéget vagy egyes iparági pletykák szerint akár még egy kertvégi stadiont is.
Azonban a EuroCommerce leveléből is látszik: a külvilágnak szánt elegáns, finom mosolyok és közhelyek mögött nagyon is szabatos gondolataik vannak arról, hogy mi folyik Magyarországon. A probléma csak az, hogy ha egy sarki fűszeres mond olyat a magyar piacról, hogy az immáron „kiszámíthatatlanná vált ", ahol „megszűnt a jogállamiság", az csak egy vélemény. Ha viszont egy európai szakmai föderáció elnöke fogalmaz így, az országkockázati tényező.
Ezt a kockázatot ezek a cégek az államkötvénytől a párizsiig szépen beárazzák nekünk, mi pedig mindezt megfizetjük a fideszes reklámcég vagy a századvéges tanulmány számlájával együtt.