Fenyegető veszély – Szorongás – Katasztrófa. Így nevezte Arnold Schönberg osztrák zeneszerző Kísérőzene egy filmjelenethez című művének (Op. 34.) tételeit. Bár sokáig hitegettük magunkat, hogy elkerülhető, filmünk kétségtelenül és immár visszavonhatatlanul eljutott a harmadik tételhez. Szeretik Schönberget? Hogy nem értik? Talán inkább eddig nem értették– meglehet, a tizenkét hangú skálának nem a nyugalmas hétköznapokban van az értelmezési tartománya. Csakhogy kedden felfedte magát a borzalom Európa szívében: Schönberg vonósai értelmet nyertek.
Emlékszem, milyen döbbenten álltunk a barátnőmmel néhány éve az isztambuli repülőtéren: az üvegdobozban ugyanis, amelyben mifelénk a biztonsági ellenőrzés során elkobzott körömollók, eldobható borotvák és szemöldökcsipeszek tornyosulnak, ott Uzik, Kalasnyikovok és kézigránátok. Már a bejáratnál ellenőriztek bennünket, aztán odabent még kétszer, ami paranoiának tűnt. Arrafelé már akkor is a második tételnél járt a zenekar.
Most persze könnyű azon gondolkodni, miért is nincs a brüsszeli reptéren (és máshol) már a bejáratnál komolyabb ellenőrzés, miért hagyják a jelenlegi helyzetben, hogy nem átvizsgált emberek összetömörüljenek.
