galéria megtekintése

Kirakatper

4 komment


Tanács István

Talán a bíróságnak is kirakatper a röszkei ostromlóké: annak bizonyítása, hogy ilyen körülmények között is lehet tisztességesen ítélkezni – írtam e hasábokon, amikor már túl voltunk néhány tárgyaláson. Igen, lehetett – állítom most, amikor megszületett a Szegedi Járásbíróságon az elsőfokú, nem jogerős ítélet. Elsőre pedig úgy tűnhet, rémesen szigorú verdiktet írtak. Tízből hét vádlottat végrehajtható szabadságvesztésre ítéltek, és csak a kerekes székes, a beteg, illetve a vak ember börtönbüntetését függesztették fel. Arany János bíró az indoklásban részletesen kifejtve jogot szolgáltatott. Az ítéletek mértékében viszont – a lehetőségekhez képest – igazságot. Tízből tízen érkeztek bilincsben, őrizetben, kommandósok kíséretében – és kilencen távoztak büntetéssel ugyan, de szabadlábon.

Az ostrom idején nem voltam Röszkén – elindultunk a horvát határ menti Sidre, mert látszott, hogy a szerb határszakasz lezárása után a magyar és a szerb kormány együttműködése nyomán Horvátországra viszik rá a migránsok tömegét. Tizenhatodikán délelőtt már Röszke elől is sűrűn indultak a szerb buszok, taxik Sid felé. Úgy tűnt, nem lesz ott baj – nincs elég erő, indulat ­hozzá. De azért sokan remélték, hogy erővel is ­áttörnek az új határzáron. Nemcsak a fiatal, erős férfiak, hanem a betegek, öregek, kisgyermekes asszonyok is – lódulásra készen várakoztak az árokparton. Ott ült egy szír fiatalasszony a kislányával, sóváran nézték a Németország nevét skandáló férfiakat. Akármi történik, akkor sem fordulunk vissza, mondta az a nő. Nincs miből, nincs hová és nincs miért.

Egy napja volt még csak hatályos a magyar parlamenti többség jogi határzára. De hatályos volt. Az elsőfokú ítélet indoklásában visszaköszönt mindaz, amit törvénybe írt a hatalom. Hogy bűncselekmény a műszaki határzárat átlépni ott, ahol menekültügyi szükséghelyzet van. Hogy van legális lehetőség belépni az országba a tranzitzónákon keresztül. Csak éppen esély nem volt rá, hogy azon át regisztráció nélkül, rövid úton Németországba, Hollandiába, Svédországba lehessen jutni. Menedékjog kérésével sem sok.

 

A jogi határzár viszonylagos volt: Kübekházától Hercegszántóig hatályos, Magyarbólyban, Zákányban és Beremenden nem. A röszkei vádlottak már fogdában voltak, amikor Horvátországból tízezerszámra hordták rá a menekülteket a magyar határra. Ott röhögtek a horvát rendőrök a beremendi határállomás horvát oldalán, hogy ­Orbán hozzájuk küldte a migránsokat, de ők most még többet küldenek neki vissza. És a szerencsésebbeknek sikerült, ami a röszkei vádlottaknak nem: a magyar kormány lestrapált BKV-buszokkal elvitte őket Szentgotthárdra, hogy hamar gyalogoljanak át Ausztriába.

Volt törvény, ami alapján ítélni lehetett. De volt-e ennek hitele, súlya, becsülete? Az indoklás egy pontján azt a megjegyzést engedte meg magának a szegedi bíró, hogy ilyen perből ez az első, de talán ez lehet az utolsó is.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.