Szétesőben van az „egy tábor”, és a tudathasadásos állapotot mind többen csak azzal a finom iróniával képesek kezelni, mint a pártba soha be nem lépő egykori pénztárnok, Simicska Lajos. Schiffer András egy hónapja bandaháborúnak nevezte a NER csúcsain akkor épp beinduló leszámolásokat – ezt ma már visszafogottan a konfliktus felülpozicionálásának mondanánk.
A miniszterelnök tegnapi előadása a parlamentben – az ügynökös kérdésre adott válasz, a népnyelv és a népi elégtétel emlegetése – újabb mélységeit tárta fel ugyanis annak a polgári Magyarországnak, amelyet egy szimpatizáns politikai termékként definiált. Orbán – virágnyelven – valami olyasmit próbált kifejezni, hogy ha tehetné (ti. ha nem az ország nyilvánossága előtt szerepelne, és nem volna a kormány első embere), egyrészt visszaküldené exbarátját abba a jelentéktelenségbe, ahonnan negyedszázada elindultak, másrészt leverné, mint Horn Gyula a cölöpöket.
Ez már nem a Horn–Torgyán-viták színvonala, hanem jóval azok alatti, inkább az Orbán–Torgyán koalíciós háborút idézi, amelytől korántsem függetlenül annak idején nyomozás indult vesztegetés gyanújával a kisgazdaelnök fia ellen.
