galéria megtekintése

Ki mit tud?

7 komment


Hargitai Miklós

Tudta ön, hogy Magyarországon bizonyítottan több mint 12 ezren halnak meg évente a szálló pornak nevezett apró, lebegő részecskék (főleg a dízelautók koromszennyezése) miatt? És azt tudta, hogy a magyar emberek sorsáért éjt nappallá téve aggódó Orbán-kabinet mennyit szán ennek a valóban súlyos problémának a kezelésére? Eláruljuk: 34 millió forintot.

Esetleg arról hallott már, hogy Magyarország az egyetlen hely Európában, ahol a Volkswagen dízelmanipulációját semmilyen hatósági retorzió nem követte (talán nem függetlenül attól a ténytől, hogy az említett cégcsoport igen gálánsan működik közre bizonyos kormányközeli árnyékemberek és családtagok gépkocsiellátásában, meg attól, hogy más cégek labdába sem nagyon rúgnak a közbeszerzéseken)?

Ha a kormányon múlik, mindezeket valószínűleg sosem fogja megtudni. Arra viszont nem sajnálják az újabb százmilliókat az ön pénzéből, hogy ön még az októberi népszavazás előtt megtudhassa: „a bevándorlási válság kezdete óta több mint háromszázan haltak meg Európában terrortámadásban". A friss óriásplakátokon sajnos nem lesz rajta, hogy hogyan következik a bevándorlásból a terror, de nyilván azért robbantgat errefelé az Iszlám Állam (egy invazív vallási mozgalom militáns szárnya), mert nem akarja, hogy a mohamedánok elözönöljék Európát..., illetve... na mindegy, szerencsére ezek a plakátok nem a gondolkodó emberekhez szólnak. A mi kormányunk rossz kocsmároslogikát használ: pontosan tudja, hogy a legbiztosabb üzletek mindig az emberi butaságra és az alantas szenvedélyekre épülnek.

 

Az új kampánysorozat második darabja szerint „tavaly másfél millió bevándorló jött Európába" (közülük egyedül Németországba kétmillióan mentek, ha hihetünk egy másik kormányközleménynek) – csaknem annyi, tesszük hozzá, ahány menekült a válság kitörése előtt a 6 milliós Líbiában élt. „Az EU egy városnyi illegális bevándorlót akar Magyarországra telepíteni" – mondja a Habony Produkció. Ez valószínűleg az a magyar város lehet, ahonnan mindenki Nyugatra ment dolgozni, merthogy 1200 emberről van szó.

„A válság kezdete óta ugrásszerűen emelkedik a nők elleni zaklatások száma Európában." Szerencsére ilyesmi azelőtt nem fordult elő (B verzió: nekik szabad, mégis más, ha magyarok inzultálnak egy magyar nőt). „A párizsi merényletet bevándorlók követték el." Attól függ, hanyadik generációtól számít valaki bevándorlónak. A sváb gyökerű Bayer Zsolt például naponta követ el különféle merényleteket a magyar–magyar együttélés ellen, nagyon helyesen mégsem hánytorgatja föl senki a származását.

Ha számítana bármit a józan ész, az utolsóval – „csak Líbiából egymillió bevándorló akar Európába jönni" – leginkább azt állítanánk szembe, hogy minden ötödik magyar (kétmillió) az első adandó alkalommal gazdasági kivándorlónak állna. Amúgy Tuzson Bence kormánykommunikátor szerint „a németországi baltás támadás is a bevándorlás és a terrorizmus összefüggését igazolja". Szívesen megtudnánk, mit gondolhat vajon arról a baltás terroristáról, akiből éppen az ő főnökei csináltak azeri nemzeti hőst pár éve. De addig is, míg megjön a válasz, gondolkodjunk el az igazi sorskérdésen: azon, hogy hogyan állíthatnánk meg együtt Brüsszelt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.