Azok hatását pedig különösen fájdalmassá teszi az a körülmény, hogy az orosz gazdaság 2012 első negyedévétől folyamatosan lassul. Pedig akkor még úgy tűnt, hogy az eurázsiai ország gazdaságát sikerült tartósan növekedési pályára állítani. Akkor még az első negyedév csaknem ötszázalékos növekedést mutatott az előző év hasonló időszakához képest. Ám az év egészének teljesítménye már jócskán a várakozások alatt maradt. Ez a folyamat 2013-ban sem állt meg.
Mindez azzal járt, hogy a tavalyi orosz GDP-növekedés már csak 1,3 százalékos volt, az idén pedig már az első negyedévben egy százalék alá esett vissza. Történt mindez akkor, amikor még szó se volt szankciókról. Ráadásul ekkor még a kőolaj hordónkénti ára jóval meghaladta a 100 dolláros szintet,miközben a belső fogyasztás is rendkívül dinamikusan bővült. Vagyis az orosz gazdaság növekedése még akkor torpant meg, amikor a 2000 és 2008 nyara közti rendkívül gyors – évi átlag hét-nyolc százalékos – gyarapodás két hajtóeleme még jelen volt, és elvben segítenie kellett volna a teljesítményjavulást.
Ez azonban elmaradt. Olyannyira, hogy az orosz gazdaság növekedésére vonatkozó – egyébként is igen visszafogott – prognózisokat az idén már az első negyedév végén nemcsak a Világbank és az IMF kezdte el le felé korrigálni, de ezt tette az orosz jegybank, a gazdaságfejlesztési és a pénzügyminisztérium is. Eközben nemcsak a stagnáláshoz közeli helyzet kialakulása keltett aggodalmat Moszkvában, hanem az is, hogy 2013 novemberében ütemesen elkezdtek fogyni az ország nemzetközi tartalékai.
Az orosz központi bank hónapról hónapra kiadott jelentéseiből világosan látszik, hogy az ukrán válság tavaly késő őszi kirobbanásától augusztus végéig 50 milliárd dollárral csökkent ez az állomány. És ha ehhez hozzátesszük, hogy csak októberben a jegybank 30 milliárd dollárt költött a rubel árfolyamzuhanásának fékezésére, akkor még inkább érzékelhető a gondok nagyságrendje, illetve az, hogy az Oroszország elleni szankciós politika – állítson bármit is a magyar politikai vezetés – az őszi hónapokramár nagyon is érezteti a hatását.
Mindaz, ami az elmúlt hetekben az orosz nemzeti valutával történt, a putyini korszakban szinte példátlan, leszámítva a 2008-as globális válság időszakát, amikor hasonló ütemű pénzromlás következett be. Most nincs világválság, ám a rubel árfolyama hetek óta zuhan. Teszi ezt annak ellenére is, hogy a jegybank csak októberben tizenhétszer emelte meg a valutafolyosó felső határát, és pénzügyi intervencióival próbálta lassítani e folyamatot. Ám minél többet fordít tartalékaiból a beavatkozásra, annál inkább rontja külső helyzetét.
Mára azonban felhagyott ezzel. Épp a hét elején jelentette be a központi bank, hogy ezentúl csak akkor avatkozik be, ha az ország pénzügyi stabilitása kerülne veszélybe, vagyis a jegybank áttért a lebegő árfolyam rendszerére. A teljes képhez azonban az is hozzátartozik, hogy Oroszország nemcsak jegybanki tartalékokkal rendelkezik. Pénzügyi nehézségeinek áthidalásában némi segítséget adhat két szuverén alap, ezekben mintegy 80-80 milliárd dollárnyi rubelmegtakarítást halmoztak fel. Ezek a tartalékok kifejezetten jól jönnek most, de ezek is végesek.
Már ma is látható, hogy az egyikből a szankciók következtében veszteségeket elszenvedő orosz vállalatokat próbálják kompenzálni,míg a másikból a költségvetési hiányt igyekeznek mérsékelni. Az utóbbi például azt jelenti, hogy a GDP mintegy öt százalékát kitevő tartalékalap állománya megfeleződik. És valami hasonló fog történni a kompenzáció nyomán a népjóléti alappal is. Ugyanakkor több mint figyelmeztető, hogy míg a globális válság időszakában e két szuverén alap együttes állománya az akkori bruttó hazai termék csaknem húsz százalékát tette ki, most azonban ennek kevesebb, mint felét.
Ráadásul ez a tartalékállomány is pillanatokon belül megfeleződik. Mindeközben Oroszország külső adósságállománya ezzel épp ellentétes pályán mozog. 2007 elején a teljes – vagyis az állam és a vállatok tartozásait egyaránt magában foglaló – adósságállomány még csak 313 milliárd dollárnál tartott. 2008 elejére ez fölfutott 480 milliárd dollárra, de ez akkor még mindig kevesebb volt, mint a 600 milliárd közelébe emelkedő jegybanki tartalék. A helyzet azonban az utóbbi évekre jelentősen megváltozott.
2012-re a teljes orosz külső adósság és a jegybank nemzetközi tartalékai lényegében kiegyenlítődtek. Mára pedig az a helyzet állt elő, hogy Oroszország valuta- és aranytartaléka jóval kisebb, mint a 730 milliárd dollár fölé felfutó teljes külső adóssága. A különbség ma már csaknem 300 milliárd dollár. A teljes külső tartozásból mintegy 80 milliárd dollárt tesz ki a szuverén adósság, míg a többi a korporatív hitelállomány. Ez egyben azt is jelenti, hogy az állam 2008 őszéhez képest megduplázta külső hitelpiacokon felvett tartozásait.
A pénzügyi gondokat csak tovább növeli, hogy a szankciók következtében a lejáró állami, vállalati és banki kölcsönök visszafizetéséhez Moszkva nem kap újabb nemzetközi hiteleket – vagy ahol kap, ott csak jóval drágábban –, ezért azokat saját magának kell állami tartalékaiból finanszíroznia. A baj azonban nem jár egyedül, és ez Oroszország esetében kiváltképp így van.
Már csak azért is, mert a közelmúltban –a megannyi egyéb gond mellett – elkezdett látványosan visszaesni a kőolaj ára is. Ha ez a tendencia tartós marad, és a hordónkénti ár a 80-90 dolláros szinten stabilizálódik, súlyos gondjai lehetnek Oroszországnak. Ne feledjük, hogy Moszkva valutabevételeinek kétharmadát három tétel – a nyers kőolaj, a kőolajszármazékok és a jórészt a kőolaj árához kötött földgáz – exportja adja.
|
Az orosz jegybank már októberben 30 milliárd dollárt költött a rubel árfolyamzuhanásának fékezésére
Szergej Karpuhin / Reuters |
Ezen tételek árának alakulása azért is fontos, mert a központi költségvetés forrásainak fele származik a kőolaj és a földgáz kitermeléséhez, illetve forgalmazásához kapcsolódó adókból és illetékekből. És akkor még nem beszéltünk a szankciós politika olaj- és gázkitermeléshez kapcsolódó technológiai vonatkozásairól. Ez is súlyos érvágás, miként a nagy nyugati olajcégek oroszországi kivonulása is. De az igazán súlyos problémát mégiscsak a gazdaság növekedésének a leállása jelenti, illetve az, hogy egyelőre semmi jele a növekedés néhány éven belüli visszatértének.
A központi bank épp a napokban adta ki az orosz pénz- és hitelpolitikára vonatkozó középtávú prognózisát, amelyben azt valószínűsíti, hogy jövőre és az azt követő évben legjobb esetben is csak 0-0,1 százalékos növekedésre lehet számítani.Míg 2017-ben 1,6 százalékra gyorsul fel az orosz gazdaság növekedése. Ez az előrejelzés annak feltételezéséből indul ki, hogy az olaj hordónkénti ára 92-95 dolláros szinten stabilizálódik, miközben az EU szankciói legalább 2018-ig hatályban maradnak.
Mindez egyben azt is jelenti, hogy a feltételezettnél tartósan alacsonyabb olajárak ezt az egyébként sem optimista szcenáriót még a vártnál is kedvezőtlenebbé tehetik. Mindeközben az orosz gazdaságfejlesztési minisztérium még a jegybanknál is pesszimistább várakozásokat közölt. Szerinte a jövő év első fele recessziót hoz, ráadásul úgy, hogy a 2014-es, a vártnál jóval magasabb, 8,5 százalékos inflációt aligha tudják a közeljövőben lejjebb szorítani. Ezért aztán a gazdaságfejlesztési miniszter azzal számol, hogy a reáljövedelmek, ahogyan az idén, úgy jövőre se fognak nőni.
Sőt jövőre valószínűleg vissza is esnek. Ez, ha nem is közvetlenül és nem azonnal, de visszahat majd a politikai stabilitásra is. A putyini rendszer fő támaszát jelentő vidéki Oroszország lakosságának nagy része ugyanis az állam folyósította jövedelmekből él. E csoport hatalom iránti lojalitásának egyik legfőbb pillére jólétének a kétezres évek eleje óta tartó folyamatos gyarapodása. Ha ez tartósan megtörik, akkor a növekvő jólét hiányát egy idő után egyre nehezebb lesz nacionalista retorikával kitölteni.
Ezzel nyilván a Kremlben is tisztában vannak. Mindez nem a holnap, avagy a holnapután kockázata, de mégiscsak olyan korlát, amelyet figyelembe kell venniük. Talán idővel majd a magyar kormány is felismeri ezt, és tisztázza magában, hogy ki lőtt lábon kit…
