Ez nem olyan egyszerű, mint látszik. Még bonyolítanám is egy pillanatra, amíg Dronára hivatkozom, a világ legrégebbi és legnagyobb eposza, a Mahátmaráta harcban legyőzhetetlen hősére. Ott a világ végül két hadsereggé vált. Az egyik erősebb, a másikban viszont ott van Drona, a legyőzhetetlen. Mi lesz itt? Pusztul mindenki? Ellenfele kérdezte ezt Dronától. Leengedem fegyverem, ha egy igaz ember áll elém, hogy hazudjon, ezt a választ kapta. Hazugság itt is mindig van bőven. De igaz ember?
Aki végül még hazudni is képes? Mégis így történt. Gyalázatos hazugság volt, de megmentette a mítosz szerinti emberiség életét. Így van itt nálunk az igazsággal: nem lehet kétséges, hogy hazugságok győznek, mindig így van, de az már igen, hogy igaz emberek mondják-e őket. A fegyver ezen az alapon most nem engedhető le, a harc csak nagy sokára dőlhet el. Talán nem is a maiak között. Ez a történet egy bekezdés, négy év. Kicsit figyelmetlenebb olvasással ki is hagyható.
Benne lenni, átélni már ijesztő, mint egy baleset. Látni az embereket, amint eltolják magukról a szabadságot, amint kalapjukat lengetik egy világnak, amelyben az érdem csak azután játszhat szerepet, hogy bevették a csapatba a jelentkezőt, miközben tudjuk, hogy az ilyen falkaember nem alkotóképes és nem is méltányos, ha úgy egyébként erős is.
A rendszer kiiktatja a polgárait szabadon védő intézményeket, ezzel gyávákat és vakmerőket teremt. Nem körültekintő bátrakat, akikben belső az erő, és nem a központtól származik. Nem az a baj, hogy széthordják maguknak az országot, hanem az, amivé az emberek lesznek közben.
A baloldal most se a versenyhez, se az országhoz nem tudott szólni. Vezetői, úgy érezni, egymásnak sem mondanak, jelentenek semmit. Ahogy majd mindenkit ki akarnak húzni a bajból, még egymást is, úgy lesz rájuk figyelmesebb az ország. Mégsem biztos, hogy Göncz Árpádnak igaza lesz?
Két ciklus elnöke lehetetlen helyzetekben is abból indult ki, hogy Magyarország sikerre ítéltetett. Most, a közélettől távol azt kell látnia, hogy immár szinte semmi nincs abból a világból, amely sosem felületes mosolyát kiváltotta. A politika, a gazdaság, a kultúra országa fölött kötelékben repül a hatalom, s aki nem oda tartozik, túlélésre kell hogy játsszon.
Tágas lélek, felemelt tekintet talán még itt is látja az ország elkerülhetetlen sikerét, innen, két megálló között kevéssé tűnik fel, hogy mennénk valahová. Hanem hát feladni nincs ok.
Addig is, amíg egyszer Drona leengedheti a fegyvert egy tökéletes dalra és két sorára gondolnék, amit az Anna és a Barbies Kiss Tiborral írt egy barátjuk halálára.Megmagyarázhatatlanul pontosan, minden vereségre érvényesen: Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni... Négy év, ha nagy dolgokról van szó, nem idő.
