Az „adj pénzt, de ne szólj bele semmibe” filozófia a jobboldali kemény mag számára kedves, ám hogy országstratégiának beválik-e, azon – ha máskor nem, hát most, az EP-kampányban – el kell gondolkodni.
Például annak kapcsán, hogy mi a közelmúltban valóban éltünk egy olyan gazdasági szisztémában – KGST volt a neve –, amelynek az értékeit társadalmi és egyéni szinten sem osztottuk, ám a lehetőségeit igyekeztünk kihasználni.
Élő tapasztalatunk van arról, hogy hogyan funkcionál egy közös értékek nélküli, önérdekvezérelt együttműködés (erre utalt a korabeli viccben szereplő KGST-címer is: vörös mezőben hét sovány tehén feji egymást).
Meg arról, hogy minél mélyebben szervült valamelyik állam abba a rendszerbe, annál kiszolgáltatottabbá vált – mi pedig annak köszönhettük a relatív jólétünket (vö. legvidámabb barakk), hogy gazdasági és ideológiai értelemben is a perifériára húzódtunk, például a vegyes gazdaság megtűrésével, vagy a relatív, de mondjuk az NDK-ból nézve abszolút kulturális szabadsággal.
Mai hatalmasaink szeretik az EU-t is KGST-nek láttatni, elfeledkezve arról, hogy az utóbbiba önként, népszavazás nyomán, példátlanul magas lakossági támogatottsággal léptünk be. Arról sem vesznek tudomást, hogy az európai gazdasági együttműködés a KGST-nek éppen a fordítottja – abban az értelemben mindenképpen, hogy itt az igazán vidám barakkok mindig centrumban vannak (nem feltétlenül földrajzilag, mint Finnország története is mutatja), és az új tagok közül is mindig azok a legsikeresebbek, akik az értékek és gazdasági együttműködés terén is mérlegelés nélkül középre tartanak – lásd például korábban Szlovéniát, vagy jelenleg Észtországot.
Olyan ország viszont egy sem akad, amely sikeres felzárkózást tudott volna produkálni a „kevesebb Európa” koncepció mentén. Hogy hova vezet, ha valaki tudatosan negligálja az értékeket és az integráció játékszabályait, azt a tagállami létet évtizedek óta imitáló Görögország példája mutatja: ez az a perspektíva, amelyet Kövér úrék programja kínál.
