Ciklusának második felében a kormányzat nemcsak az 1990 utáni rendszert göngyölítette fel, hanem ezen túl is mindazt, ami előtte progresszív volt. A nyolcvanas évek szabadságvívmányait és szociális hálóját.
Ez a második visszaváltás.
Ebben az időszakban az elbizonytalanodó államszocialista rendszer igyekezett emberarcot ölteni, és sok dimenzióban ez sikerült is neki. Bár az emberarc nem elhatározás kérdése, de barátságos arckifejezéssel rendszerszerűen próbálkoztak.
Kísérleti, szabadabb iskolák indultak, és oktatásszerte jogosítványok sorát kapták a tanárok. Ellenükre nem lehetett például igazgatót kinevezni. Kórházak személyzete is beleszólhatott ily módon a saját életébe, ahogy a színháziak is, a filmeseknél a stúdiók kaptak nagyobb önállóságot. Meglehet, mindezt mentálhigiénés nyugtató terápiának szánta a hatalom, de sokan úgy gondolták, hogy több lett: nekifutás valami szabadabb – senki nem tudta, hogy majd miféle – világnak.
Amely eljött. Illetve mi mentünk oda. Hogy aztán mára szabadon az ellentétébe fordítson ez a világ minden szabadságkezdeményezést. Egyetlen és nem is épp szeretetteljes kéz vett fel minden szálat. A rendszerváltás előtti évtized volt az az időszak, amikor az állami, de a szövetkezeti tulajdonból is ki lehetett már vinni munkával értékeket – nem a privatizációra, hanem a vállalati gmk-kra és társaikra gondolok, és a szövetkezeti melléküzemágakra.
Ma húzódik minden össze, sűrűsödik állami centrumokba, nemzetközi nagyvállalatokba. Erős politikai ösztönzéssel. Kis kócerájt, például trafikot is csak nagy összeköttetéssel lehet szerezni. Akkor próbálták megtölteni valami élettel, önállósággal a tanácsrendszert, most kivámpíroltak minden elevenséget az önkormányzati – és minden más önigazgatási – világból.
Akkor kezdhettek el szabadabban lélegezni civil szerveztek, most szívják el előlük a levegőt a politika műciviljei.
Annak idején csak egy rendszert kellett leváltani, az is igen nehezen ment. Tudtuk, az intézményvilág gyorsan, a szemlélet lassan, húsz-harminc év alatt lesz szabad és mégis felelősségteljes.Most a huszadik és a harmincadik év között éppen visszafordították, még a kilencvenben leváltotthoz képest is tíz évvel hátra. Intézményeket és szemléletet egyaránt.
Aki egyszer újra váltóhelyzetbe kerül, már két kör hátránnyal indul. Ráadásul mindezt nem is idegen hatalom rótta ránk, hanem mi kezdtünk el hátrafelé rohanni. Így legalább nem látjuk, mi vár ránk.
