Hórihorgas alakjára sokan emlékeznek ma is, meg arra, hogy jól felbosszantotta az amerikaiakat, amikor 1966-ban kivezette hazáját a NATO katonai szervezetéből. Az észak-atlanti szövetségnek emiatt Párizsból Brüsszelbe kellett költöznie.
Charles de Gaulle-t, az V. Francia Köztársaság alapítóját a magyar jobboldalon az elmúlt időkben gyakorta emlegették, sőt történtek bátortalan, ugyanakkor teljesen értelmetlen kísérletek arra is, hogy Orbán Viktort és (kül)politikáját a néhai tábornok-elnök különutasságához hasonlítsák. De Gaulle valóban különutat járt a néhai Szovjetunióval szemben, de ezt egy atomhatalom vezetőjeként, különleges helyzetben, a hidegháborúban tette. Mert tehette.
– Miért állnánk egy lábon, ha kettőn is állhatnánk? – indokolt a magyar kormányfő 2010-ben, amikor meghirdette a keleti nyitás politikáját. Az utóbbi beleilleszkedett a globális nyitás politikájába, amely – ugyan szerény eszközökkel – megpróbálta Magyarországot jobban belehelyezni a világ ügyeibe. Hogy például a nagyobb felelősségvállalás Afrika megsegítésében – ami minden EU-tagnak kötelessége is –, üzleti lehetőségeket is megnyisson.
