galéria megtekintése

Két elnöki vélemény

18 komment

A szerk.

Lovász László a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Középiskolásként a Fazekas matek tagozatára járt, háromszor nyert aranyérmet a Nemzetközi Matematikai Diákolimpián. Wolf-díjas (ez a Nobel-díj szintje a matematikában), Széchenyi- és Bolyai-nagydíjas, az MTA mellett az amerikai National Academy of Sciences és a svéd királyi akadémia tagja. Tanított az ELTE-n, a Princetonon, a Yale-en, a Vanderbilt Egyetemen és a Bonni Egyetemen is.

Orbán Viktor a magyar kormányt igazgatja. 1987-ben végzett az ELTE jogi karán. 1989 szep­temberétől 1990. januárjáig a Soros Alapítvány ösztöndíjasaként az oxfordi Pembroke Col­lege-ban tanulmányozta az angol liberális filozófiát, de a választások miatt hazajött.

Lovász László szerint az utolsó pillanatban vagyunk, hogy tegyünk valamit a magyar oktatás érdekében. Úgy látja, hogy a helyzet az utóbbi években jelentősen és mérhetően romlott – változtatásra van szükség, ami nem állhat újabb pénzelvonásokból.

 

A hibákat el kell ismerni, látszategyeztetés helyett meg kell állapodni a pedagógusokkal a reformokról, és a kormányzati mundér becsülete nem lehet fontosabb annak belátásánál, hogy mást és másképp kell tanítani. Orbán Viktor viszont úgy látja, hogy a kormány jó irányba indult el az oktatás 2011-ben kezdett átalakításával. Matematikai esély talán lehet rá, hogy a miniszterelnöknek van igaza. De a téteket – és itt most a jövőnk az igazi tét – inkább arra tennénk, hogy az Akadémia elnökénél van a helyes megfejtés.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.