galéria megtekintése

Késtől a bombáig

Az írás a Népszabadság
2015. 10. 22. számában
jelent meg.


Miklós Gábor
Népszabadság

Felgyógyul a késszúrásból a kölni főpolgármester-jelölt. És meg is választották. Még talán jól is jött neki az erőszak – mondhatnánk. De nem mondjuk, legfeljebb, hogy ő megúszta. Az erőszak ugyanis egyre inkább része az életünknek. Szinte kezdtük azt hinni, hogy az újabb nemzedékek leszoknak róla. Két világháború, megannyi forradalom után talán belátjuk itt, Európában legalább, hogy a dolgokat jobb békésen elintézni, hogy a késtől az atombombáig semmilyen pusztító eszköz nem megoldás. Részben tévedtünk. Pedig milyen szívesen érveltünk azzal, hogy a párbaj is kiment a divatból, a rituális falusi késviadal sem szokványos esemény. A politikai erőszak azonban újra felüti a fejét.

Izraelben például továbbra is öldökölnek. Amikor ott jártam, kérdezgettem: mitől vesztik el a fejüket, indulnak be késsel felfegyverkezve képzett, rendezett körülmények között élő emberek? Nem tudták a választ. Csak találgatni lehet. A politikai erőszakra való felhívás szinte jól jön a problémákkal, lelki, családi zavarokkal küzdő embereknek. Nem pszichológushoz mennek, hanem azonosulnak az Üggyel. Ez különösen könnyen megy, ha állandóan azt hallják, hogy gondjaik oka a szomszédságában lakó Arctalan Gonosz. A palesztin kamasz, telefonszerelő vagy óvónő számára akármelyik fegyvertelen izraeli az lehet. Sejtenie kell, hogy nem éli túl a gyilkosságot, de ezzel – véli – megoldja a maga és talán a családja problémáját is. A mártírok hozzátartozóiról gondoskodnak. Gyilkolnak már naponta Törökországban is, bizonytalanná teszik az állam működését. Nem csak az Iszlám Állam. A kurd kérdés megoldatlansága, a jobb–bal ellentétek is ölnek.

És átterjednek a magát civilizáltnak láttató Európára. A kölni politikusnőt egy pszichikai problémákkal küzdő 44 éves német munkanélküli akarta megölni. A menekültek befogadását ellenzi – közölte. A közel-keleti késelők és a kölni merénylő is megfelelő politikai-eszmei táplálékot kapott zaklatott indíttatásához. A menekültek érkezése hozza most ide a politikai erőszak feléledését. A nacionalista politika mindig pánikot kelt. Kaczynski, a lengyel jobboldal vezére az idegenek által behurcolt kórok ellen kampányol, magyar társa a hódoltság felújítását vizionálja. A menekülő szerencsétlenek vonulása szembeállítja egymással az utódállamokat, s elfeledett gyűlöletfrázisokat hoz elő a magyar–horvát kapcsolatokban. A szavak néha tetteket provokálnak.

 

A délnyugat-lengyelországi faluban élő Olga Tokarczuk lengyel írónőt hosszabb ideje fenyegetik az internetes gyűlölködők. A közeli városka szurkolói klubja honlapján zsidó rongynak, ukrán kurvának nevezik legújabb díjazott könyve miatt. A regényben leírt történelem csak ürügy a lincsre. A szélsőjobboldal, az idegengyűlölők, közép-európai dzsihadisták keresik az alkalmat az erőszakra. Egyikük segített is: közzétette a neten, hol lakik az írónő. Akár magyarországi társaik. Uszítanak, címeket tesznek közzé, vagy csak úgy portyáznak az éjszakában lopott vadászpuskákkal. Van mitől félni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.