„Ne félj, újra visszajövök”
S. Nagy István
Vasárnap este óta csak ülünk némán,majdnem vigasztalhatatlanul. Nem csak azért, mert előzőleg hetekig jártuk a turkálókat, hogy a legjobb narancssárga nadrágokat-pulóvereket-sapkákat, illetve ezekből fejenként legalább kettőt valahogy összeszedjünk a héten esedékes farsangi jelmezbálra, amelynek egyetlen szabálya van: kizárólag létező entitásnak szabad öltözni, ekképpen a szuper- és mesehősök, valamint az Értékelhető Ellenzék mellé most már a Kétharmad is felzárkózott, pedig mind az öten az utóbbinak akartunk öltözni. De nem a jelmezbál miatt vagyunk majdnem vigasztalhatatlanok, hiszen egy elbukott farsang még nem a világ. Majd máshol rúgunk be. Hanem a remény. Hát hogyan higgyünk ezután a szeretet, az összefogás és Mikiegér erejében?
Úgy kezdődött, hogy amikor a szavazatok 80,3 százalékát már feldolgozták, csak ültünk vagy félórát, lényegében lélegzet-visszafojtva, csak tűrtük, hogy a Hír TV fényei szánkózzanak az arcunkon, és dermedten néztük, ahogy egy elemző tátogva elemez. És akkor szükségét éreztem, hogy beiktassak némi pozitív, léleksimogató motivációt, különben itt vágja fel az ereit az egész társaság, és akkor mit mondok a főbérlőnek?