Képzeljük

És akkor képzeljük el, hogy még a rendelőig sem jutunk el, mert a nővér széttárja a karját azzal, hogy ajjaj, nincs beutalónk, anélkül meg a hivatalos protokoll szerint ők nem fogadhatnak, és ha megtennék, akkor gondban lennének a tébé-finanszírozással.

Képzeljük, képzeljük csak el, hogy ekkor pánikba esünk, rohanunk tovább az ügyeletre, ahol aztán kissé emelt hangon közlik velünk, hogy nem, nem ide kellett volna jönnünk, elvégre nem ehhez a körzethez tartozunk, tán még fegyelmi is indul, amiért „idegen” gyereket fogadtak.

Képzeljük el, hogy nagy kegyesen mégiscsak ránéznek a gyerekre, és benyomnak neki egy lázcsillapító injekciót.

Képzeljük el, hogy hazamegyünk, de tovább romlik a helyzet. Másnap délelőtt aztán kórházba utalják a gyereket, de mire szakértő kezekbe kerülhetne, meghal.

Most aztán képzeljük el, hogy cigányok vagyunk.

Megvan?

Akkor kicsit várjunk.

Most pedig képzeljük el, hogy mi vagyunk a hevesi vagy az egri orvosi ügyelet vezetője, és a mi hat hónapos kislányunknak kúszik éjjel negyvenegy fokig a láza.