galéria megtekintése

Kényes ünnepség

Az írás a Népszabadság
2015. 04. 08. számában
jelent meg.


Poór Csaba
Népszabadság

Csehországnak is megvan már a maga André Goodfriendje. Milos Zeman államfő legalábbis hasonlóan reagált Andrew Schapiro prágai amerikai nagykövet nyilatkozatára, mint ősszel a magyar kormány képviselői az akkori USA-ügyvivő bírálatára.

Mindkét esetben a „rossz hír hozóját” kezdték ostorozni, csakhogy a Barack Obama amerikai elnökkel jó kapcsolatokat ápoló prágai misszióvezető – mint általában a diplomaták – nem vagy nem elsősorban a saját véleményének adott hangot, amikor kritikusan beszélt arról, hogy Zeman Oroszország Ukrajna-politikájának nyugati elutasítása ellenére részt vesz a győzelem napja 70. évfordulójáról megemlékező moszkvai ünnepségeken. Nem kétséges, hogy szavai a washingtoni kormányzat álláspontját tükrözik.

Még akkor is, ha az oroszországi rendezvényre szóló meghívó kényes diplomáciai helyzetbe hozta a nyugati közösség vezetőit. Hiszen a náci birodalom legyőzésének évfordulója kétségkívül méltó az ünneplésre, és épeszű ember nem vonja kétségbe, hogy abban főszerepet játszott a Szovjetunió. De azt is éreztetni akarják, hogy Oroszország mai, már nem is annyira bújtatott fegyveres beavatkozástól sem visszariadó politikája elfogadhatatlan a számukra.

 

Több nyugati állam jelezte: ha küldöttségeik meg is jelennek a Vörös téren, csak a legfelső vezetők nélkül teszik. Ki nyíltan politikai indokokra, ki – miként Barack Obama – formálisan a sűrű programjára hivatkozva mondta le a meghívást, Angela Merkel német kancellár pedig el is megy meg nem is: a hivatalos ünnepséget kihagyja, de másnap ellátogat Moszkvába.

Aligha kétséges, hogy lesznek Oroszországban, akik a kemény diplomáciai figyelmeztetést úgy minősítik, mint a történelem átértékelésére, a második világháborús szovjet áldozatok súlyának csökkentésére irányuló szándékot. Azt sulykolják majd, hogy Európa úgy táncol, ahogy Amerika fütyül, és a Nyugat célja az utóbbi években megerősödött Oroszország gyengítése.

Az orosz kormány számára fontos, hogy minél több külföldi vendég jelenlétével igazolja: az ország nincs nemzetközi elszigeteltségben. Örülnek mindenkinek, aki megbontani látszik a nyugati, az európai egységet, jó kapcsolatokat ápolnak az euroszkeptikus, nacionalista pártokkal. Moszkva így azokat a szélsőséges, gyakran fasisztoid erőket is segíti, amelyeknek elődjei ellen a második világháborúban harcolt, és amelyek ukrajnai térnyerése ellen – nem alaptalanul – hangosan tiltakozik.

Ráadásul az EU gyengítésére irányuló, már az ukrán válság előtti időkből datálódó igyekezet csak rövid távon, csak látszólag szolgálja Oroszország érdekeit. Az USA hegemóniatörekvéseire hivatkozó, a többpólusú világrend fontosságát hangsúlyozó (és tegyük hozzá: birodalmi ambícióktól mentes) Kremlnek távlatokban biztosabb partnere lenne egy egységes Európa, amelynek egyfajta másolatát egyébként az Eurázsiai Gazdasági Unió formájában a posztszovjet térségben maga is igyekszik létrehozni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.